Vecsési zenészekkel lép fel a spanyol előadóművész

A zene világnapja alkalmából Ricardo Fernan­dez del Moral spanyol gitárművész és flamenco-énekes, valamint a Vecsési Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanárai adnak koncertet októ­ber 2-án a Bálint Ágnes Kulturális Központban.

Vecsésen hagyománnyá vált, hogy a zene világnapján – vagy egy ahhoz közeli napon – a vecsési zeneiskola tanárai nagyszabású koncerttel örvendeztetik meg a zenekedvelő közönséget. A Covid idején sajnos elmaradtak ezek az események, de a járvány megszelídülésének köszönhetően idén újra együtt ünnepelhetünk a zenészekkel, ezúttal október 2-án a BÁKK színháztermében. Az idei koncert attól is különleges lesz, hogy a zeneiskola tanárain kívül egy külföldi gitárművész és flamenco-énekes, Ricardo Fernandez del Moral is fellép. A zeneiskola és a spanyol előadó egy közös produkcióval is készül, amit kizárólag ezen az estén mutatnak be a közönségnek.

A zeneiskola igazgatója, Rai­ner-Micsinyei László elmondta, örül annak, hogy idén újra megtarthatja mindkét nagykoncertjét az iskola. A tavaszi Time’s up című produkciót inkább a könnyedebb dallamok jellemezték, de az október 2-ai koncertjükön a komolyzenének jut a főszerep.

– Most csak a koncert egyik fele a mienk, ezért kicsit keveredik majd a komolyzene és a könnyűzene. A műsor gerincét kisebb produkciók, operaária, kis fúvószenekar és egy jazz quintett adja. Ezek után Ricardo Fernandez del Morallal közösen adunk elő egy latin slágert, de a címét nem szeretném elárulni, legyen meglepetés. Bízom benne, hogy sokan felismerik – mondta a koncerttel kapcsolatban a zeneiskola igazgatója.

Rainer-Micsinyei László elárulta, hogy a zeneiskolai nagykoncertek állandó vendégelőadói is fellépnek, például Szélpál Szilveszter, a Szegedi Nemzeti Színház bariton szólistája, aki a vecsési zeneiskola igazgatóhelyettesének testvére.

A spanyol fellépő, Ricardo Fer­nandez del Moral 1974-ben született a Kasztília-La Mancha területén fekvő Ciudad Real városában. Nyolc évesen kezdett gitározni flamenco rajongó édesapja hatására. 14 évesen már a Juan Antonio Córdoba klubban zenélt, később a Ciudad Realban található La Sonanta flamenco klub hivatalos gitárosa lett. Énekes pályafutása 2011-től indult, akkoriban zenei versenyeken próbált szerencsét, kimagasló tehetségére azonnal felfigyeltek a zenei ítészek. Karrierje rohamos tempóban fejlődött, Japántól Németországig a világ számos pontján megfordult. Turnéi során a közönség és a kritikusok elismerését is elnyerte. Október 2-án 18 órától a vecsési közönség is megcsodálhatja tehetségét a Bálint Ágnes Kulturális Központban.

VN