Igenis, cserkésznek lenni jó!

Cserkészek a nyári táborban - Fotó: Cserkészcsapat

Idén nyáron a vecsési 1044 Róder Imre Cserkészcsapat az 5. kerület által szervezett cserkész- nagytáborban vett részt, ahol közel 400 cserkész találkozott. Limbóczki Ferencné, a vecsésiek őrsvezetője szerint valamennyi résztvevő életre szóló élményekkel gazdagodott a tíz nap alatt.

Az 1044 Róder Imre Cserkészcsapat a Hősök ligete átadásán – Fotó: Varga Norbert

De vajon tisztában vagyunk azzal, hogy kik is a cserkészek?

– A cserkészet vallási alapokon nyugvó ifjúsági mozgalom, mely az egész világon ismert. Korosztályai kiscserkész, cserkész, rover. Elsősorban a hazaszeretet és a természetszeretet a fő irányvonala. A cserkészélet tartást ad a gyereknek, megtanulja, hogy nem csak jogai, de kötelességei vannak, erre biztosíték a tíz cserkész törvény betartása. Tudjuk, hogy aki cserkészfogadalmat tesz, az élete végéig cserkész marad – mondta Marcsi, az őrsvezető.

Úgy véli, a jó cserkész figyel az embertársaira, tudja, hogyan kell viselkedni.

– Az 1044 Róder Imre Cserkészcsapat 1997 környékén alakult meg, Kellner János és felesége, Anna vezetésével. Én csak az ő munkájukat viszem tovább – mondta.

A mostani táborban a vecsési cserkészeket lányok képviselték. A tábori életet nagyon élvezték, sátorban aludtak, elkerített részen lavórban tisztálkodtak, és nem állt rendelkezésükre angol-WC sem, arról nem is beszélve, hogy esti világítást csak az elemlámpák biztosították.

– Gödöllőn a Teleki Pál cserkész parkban volt a tábor, a keretmese a Gyűrűk ura. A rajokra bontott táborban mi a Törpök rajába tartoztunk. Csatakiáltásunk és indulónk a legjobb volt. Kevés szebb dolog van, mint amikor a hatalmas tábortűz körül 300-400 cserkész ül és közösen énekel, játszik. Az érzés leírhatatlan – elevenítette fel a tábor legjobb pillanatait.

A mi csapatunkban is kellenének olyan fiatalok, akik meg tudják szólítani a gyerekeket. Nagy örömömre a mostani tábor hatására egyik „lányom” felvállalta a képzést, így talán könnyebb lesz a toborzás. Bízom benne, hogy majd nem jelent konkurenciát az, hogy közel vagyunk Budapesthez, jobb shoppingolni, mint hetente egyszer megismerni, mit kell tenni az erdőben, vagy megtanulni a cserkészet történetét.
A sok technikai kütyü és információdömping leköti a mai gyerekeket – mondta Marcsi.

Vecsésen is rendszeres szereplői a városi ünnepségeknek, és kiemelten büszke rá, hogy a gyerekek tisztában vannak vele, mit jelentenek egyes ünnepek, megemlékezések. Bár a cserkészet vallási alapokon nyugszik, de ha valaki még keresi a hitét, az nem akadály abban, hogy cserkész legyen. Amikor jön egy új gyerek, egyből azt kérdezik: jó hogy itt vagy, de hol vannak a társaid?

És tényleg hol vannak?

Sz. Gy.