Elkezdődött a Telepi úti szakrendelő energetikai korszerűsítése

Augusztus 9-én átadták a munkaterületet a kivitelező­nek, a felújítás a fűtési szezon kezdetére elkészül.

A Vecsési Tájékoztató korábbi számában már írtunk arról, hogy az önkormányzat tervei között szerepel a Telepi úti szakrendelő energetikai korszerűsítése. A korábbi elképzelés szerint a beruházás pályázati támogatás bevonásával valósulhatott volna meg, de erre a célra Vecsés végül egy fillér támogatást nem kapott. A Belügyminisztérium pályázati kiírásában szereplő támogatási keretösszeget menet közben megfelezték, így kevesebb pályázónak jutott a támogatásból, több település között Vecsés is kihullott ebből a körből.

– Az önkormányzat belátta, hogy muszáj elvégezni a beruházást, ezért a szakrendelő energetikai korszerűsítésének költségeit a képviselő-testület a város költségvetéséből biztosítja. A kivitelezést a Thermik Plusz Kft. végzi, a céget több pályázó közül közbeszerzési eljárás keretében választotta ki az önkormányzat – mondta dr. Szarvas Tibor igazgató főorvos.

A szakrendelő vezetőjétől megtudtuk, hogy a korszerűsítés három részből áll: a régi kazánok cseréjén kívül egy napelemes rendszert is kialakítanak, továbbá egy légtisztító berendezést is telepítenek, amely az épület levegőjének fertőtlenítését, csírátlanítását oldja meg. Utóbbit elsősorban a koronavírus-járvány miatt szorgalmazta az igazgató főorvos, míg az energetikai korszerűsítést a régi kazánok elavultsága mellett a rezsiszámlák drasztikus emelkedése is indokolta. Dr. Szarvas elárulta, hogy az áremelkedések miatt idén ötszörös árat kellett fizetni a gázért az elmúlt év hasonló időszakához képest. A tavaly márciusi gázszámlán még „csak” nyolcszázezer forint szerepelt, ezzel szemben idén márciusban már négymillió forintot kellett fizetniük.

– Ikerkazánunk volt az épületben, amelyet még 2004-ben telepítettek. Alkatrészt ezekhez már nem lehet kapni, ezért az egyik kazán teljesen javíthatatlanná vált. Ennek az alkatrészeiből próbáltuk életben tartani a másik készüléket, ez tavaly szerencsére sikerült is, de az idei télnek már kockázatos lett volna így nekimenni. A korszerűsítési munkák során öt új kondenzációs kazánt telepítenek, ezáltal hatékonyabb és jobban szabályozható lesz a rendszer. A készülékek a hőigénynek megfelelően kapcsolnak be, ha nincs túl hideg, akkor egy kazán működése is elég lehet, hidegebb időjárás esetén pedig mind az öt bekapcsolhat, ha szükséges – foglalta össze a fűtéskorszerűsítéssel kapcsolatos részleteket dr. Szarvas Tibor.

A rezsiköltségek további csökkentése miatt a beruházás keretében napelemeket is telepítenek az épületre. A szaldó elszámolásnak köszönhetően az éves szinten megtermelt és elfogyasztott elektromos áram különbségét kell majd megfizetnie az intézménynek a szolgáltató felé. A napelemes rendszer az épület elektromos energiaigényének jelentős részét megtermeli. Dr. Szarvas hozzátette, hogy a szakrendelő épülete után az Alapellátási Központban is a lehető leghamarabb szeretnék kiépíteni a napelemes rendszert. Az intézményvezető elmondta továbbá, hogy saját költségvetésből LED-es lámpákra cserélik az összes régi fénycsöves armatúrát, valamint a teljes szakrendelő festése is megtörténik a nyár folyamán.

A korszerűsítés nem okoz fennakadást az ellátásban, a munkálatok jelentős része a második emeleten lévő kazánházban zajlik majd. Az azonos szinten lévő egynapos sebészet a bontás idején nyári szünetet tart. A beruházás a fűtési szezon kezdetére készül el.

Varga Norbert