Ötven éve a rock színpadán

A Dinoszaurusz Band, a Have-Rock és a Shadows Band alapítója, Kortye Vilmos

Kortye Vilmos és zenekarai augusztus 6-án 18 órától koncerttel ünneplik a jubileumot a Bálint Ágnes Kulturális központ előtti Fő téren felállított színpadon.

Öt évtizeddel ezelőtt lépett színpadra először gitárral a kezében Kortye Vilmos. A vecsési Jókai klub volt az első állomása Vili bácsi azóta is tartó rockzenei utazásának. Az első fellépés egy általános iskolás zenekarral történt, melyet azóta számtalan koncert és megannyi nagynevű zenekarral közös fellépés követett.

– Édesapám zenész volt, itt a térségben esküvőkön és bálokon lépett fel, de a vecsési könnyűzenei élet egyik létrehozója, alapítója is volt. Sokat játszottak régi kultúrban is, de a környékbeli településeken is rendszeresen felléptek. Neki köszönhetem, hogy én is ráléptem a zenei pályára – meséli Kortye Vilmos azzal kapcsolatban, hogyan került be a könnyűzenei körforgásba.

Az első komolyabb szárnybontogatások 1972-ben jöttek el, a vecsési baráti körökből összeálló Glatz együttes tagjaként, a Jókai klubban. Egy évvel később megalapították a Grog J73 zenekart, amely végül ketté vált, így alakult meg a Dinoszaurusz Band és a Szerpentin együttes. A Dínókkal rendszeres fellépői voltak a Jókai klubnak, majd a szabadtéri színpad összeállítása után – melyet idősb Kis Tóth Jánossal közösen valósított meg Kortye Vilmos – olyan zenekarokkal együtt léptek fel Vecsésen, mint P. Mobil, a Beartice, Török Ádám és a Mini, de fellépett akkoriban Takács Tamás és a Ladánybene 27 is a szabadtéri színpadon. Az Omega is megfordult Vecsésen, amikor még Kobor Jánosék is a vitorláikat bontogatták.

– Szép idők voltak azok, nagyon sok zenekar eljött Vecsésre akkoriban. Aztán ez lecsengett, de mi folyamatosan koncerteztünk. Végül a másik alapító kilépett a Dinoszauruszból, én maradtam egyedül – emlékezett vissza Kortye Vilmos, hozzátéve, hogy a kultikus Metro Klub újranyitásakor a P. Mobil és a Dinoszaurusz Band közös koncertet adott a szórakozóhelyen, ami nagy megtiszteltetés volt a vecsési zenészek számára.

A Haverock együttest 2000-ben alapították vecsési zenészekkel közösen. Adamek István volt az énekes, ő írta a dalszövegeket, a zenéket pedig jellemzően Kortye Vilmos. Ezt követően, Adamek István tragikus halála után alakult meg a Shadows Band, mellyel a brit Shadows együttes dalainak instrumentális változatát játsszák, a mai napig nagy sikerrel.

A zenekari zenélés mellett a Vecsésről szóló Fal nem épül ember nélkül című rockopera zenei alapjait is ő szerezte, ami országszerte egyedülálló, hiszen nincs még egy rockopera, ami egy településről szólna. A város 700 éves születésnapjára pedig a W-ATT társulattal egy musicalt állítottak össze, a vecsési tánccsoportokkal közös produkció nagy sikert aratott. Írt gyerekdalokat is, a vecsési focicsapat indulóját is ő szerezte, „egyszer még az országgyűlési képviselőnek is írtam egy dalt” – mondja nevetve.

– Nem vagyunk profik, nem ebből élünk, de nagyon szeretjük. Nem csak azért, mert imádjuk a rockzenét, hanem mert jó érzés látni, hogy másoknak ezzel örömöt szerzünk. Sokan a fiatalságukat táncolják el újra a koncertjeinken, mi pedig örülünk annak, ha csak egy-két órára is, de tudunk adni a közönségnek egy kis vidámságot – mondta Kortye Vilmos.

VN