Sikeres év után, egy még sikeresebb év előtt?

Kállai Tamara

Kállai Tamara és Kállai Szonja vecsési díjugratók, akiknek nagy álmuk, hogy egyszer majd olimpián szerepeljenek, azon belül is egy csapatban. Tisztában vannak vele, ez nem megy egyik napról a másikra, de addig is próbálnak mindent megtenni a fejlődésük érdekében.

Az tavalyi év szerintem igazán jól sikerült, a saját elvárásainknak megfeleltünk, szerintem mindketten meg vagyunk elégedve az eredményekkel. Van egy lovas vizsga, amit mindenki letesz, aki díjugratással foglalkozik. Tavasszal lemaradtam a jelentkezésről, de ősszel sikerült megcsinálnom – mondta az év egyik legfontosabb eseményéről a fiatalabbik Kállai lány, Szonja.

Kállai Szonja

Elárulta, ezúttal nem szóban volt az elméleti része a vizsgának, és bár kicsit izgult, sikerült az is, és a két gyakorlati rész is, az egyikben ugratni kellett, a másikban a lovat idomítani. Versenyen csak kettőn indult a vizsga után, de ebből az egyiket, egy rangos magyarországi viadalt megnyerte.

Tamara elmondta, ő is elégedett, sikerült átlépnie az ifjúsági kategóriába, ami nagy mumus volt a számára.

– Idén szeretnék júniusig ifiben minél több versenyt megnyerni. Az év egyik legfontosabb versenye Simonpusztán lesz októberben, ott a nyitott kategóriában indulok, Szonja pedig a kezdő lovas kategóriában – mondta Tamara.

Az év második felében lesz a nemzeti lovardában egy megyei osztályozó, azon is szeretnének minél jobb helyezést elérni. Bár minden versenynek úgy mennek neki, hogy szeretnék megnyerni, itt a dobogóval is elégedett lennének.

Sz. Gy.