Vállalkozói fórum volt Vecsésen

Szlahó Csaba: a kis- és középvállalkozások száma egyre csökken, ezért óvni kell őket. A képen balra dr. Vincze Gábor, az iparkamara főtitkára

Az eseményt február 15-én tartotta a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara. A fórum témái magyar és a nemzetközi gazdaságot, az üzleti- és közbiztonságot, valamint az európai uniós támogatások szabályozását érintették.

A vállalkozói fórumot a Bálint Ágnes Kulturális Központ színháztermében tartották, az eseményt Vecsés polgármestere, Szlahó Csaba nyitotta meg. Elmondta, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok elemzést készített az önkormányzat, melyekből jól látszik, hogy a kis- és középvállalkozások száma egyre csökken, ezért óvni kell őket, amennyire csak lehet, hiszen a város szempontjából is nagy szükség van rájuk.

– Sok nagy cég telepedett le Vecsésen az elmúlt évek alatt, ami gazdasági szempontból jót tesz a városnak, de legalább ilyen fontos, hogy a helyi kis- és középvállalkozásokkal is jó kapcsolatot ápoljon az önkormányzat – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy amennyire a jogszabályi környezet lehetővé teszi, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elsősorban helyi vállalkozókkal dolgozzanak együtt, akiket a közelségből adódóan bármikor el lehet érni.

Kiemelte, hogy az önkormányzat és a vállalkozók közötti jó kapcsolat kialakításában és fenntartásában fontos szerepe van a Vecsési Ipartestületnek, illetve annak, hogy a vállalkozásfejlesztési iroda az ipartestületen keresztül működik. Skribek Pál, az ipartestület vezetője a kapocs a vállalkozók, az iparosok és az önkormányzat között, és a város óvja ezt a fontos kapcsolatot – mondta.

Utalva a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásaira elmondta, az elmúlt két év a vecsési vállalkozókat is nehézségekkel sújtotta, ezért arra kérte az érdekképviseleteket, segítsenek talpra állni a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak.

Dr. Vereczkey Zoltán a hazai és a külföldi gazdasági folyamatok eredményeiről tartott előadást

A polgármester beszédét követően dr. Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke tartotta meg előadását, melyben összehasonlította a hazai és a külföldi gazdasági folyamatokat és kitért azok részletes eredményeire.

Prof. Dr. Nógrádi György az üzleti- és a közbiztonság kérdéseiben tartott előadást, melyben kitért a migrációval kapcsolatos kérdésekre.

Ezt követően dr. Vincze Gábor, a Pest megyei iparkamara főtitkára ismertette az európai uniós pályázati lehetőségeket, figyelembe véve, hogy Pest megye új lehetőségek előtt áll, hiszen önálló régióként jogosult a brüsszeli források felhasználására.

A március végéig tartó rendezvénysorozatot összesen 24 Pest megyei helyszínen rendezik meg, az előadások regisztrációt követően online is megtekinthetők, az eléréssel kapcsolatos információk megtalálhatók a PMKIK honlapján.

GA