Sokféle szakmát visz, jó orvosokkal a vecsési egészségügy

A tavalyi évet alaposan befolyásolta az egész világot sújtó koronavírus-járvány. Igaz ez a Vecsési Egészségügyi Szolgálatra is, amely a nehézségek ellenére is számos pozitív változáson esett át.

Dr. Szarvas Tibor, az Egészségügyi Szolgálat igazgató-főorvosa

Szerencsére folyamatosan ellátást tudtunk biztosítani a betegeinknek és az Egészséges Budapest Program keretein belül több új egészségügyi berendezést is beszereztünk, az eddigi gépek jó részét lecseréltük. Új funkciók indultak, működik a mammográfia és a teljes test csontsűrűség mérés. Ez a két funkció egyelőre nem TB-befogadott, hanem önköltséges, ugyanakkor a vecsési lakosok féláron vehetik igénybe az önkormányzat segítségével – mondta az idei év legfontosabb és legjelentősebb változásairól Szarvas Tibor, az Egészségügyi Szolgálat igazgató-főorvosa.

A jelenlegi új vírushelyzet ellenére is igyekeznek teljes ellátást biztosítani, csak sajnos épp a vírus miatt a kórházak és a környező szakrendelések jóval kisebb betegellátást végeznek, ennek köszönhetően sok olyan betegség náluk csapódik le, ami különben másik szakrendelői vagy kórházi ellátást igényelne.

Elsősorban emiatt növekedett a beteglétszámuk is. Hogy ez nem igazán látszik meg az ellátáson, az annak is köszönhető, hogy a Covid miatt vannak olyan betegeik, akik nem mernek bemenni, mert tartanak a megfertőződéstől.

– Pillanatnyilag mi teljes ellátást csinálunk. A lakosság jórésze be van oltva, nem hinném, hogy nekünk át kellene állni a csak sürgősségi ellátásra, mivel nekünk nem kell felszabadítani ágyakat, mint a kórházaknak. Úgy gondolom, mi a normál ellátást továbbra is tudjuk folytatni – mondta a szakember.

– Sokféle szakmát viszünk, jó orvosokkal. Ezen kívül, amelyik szakrendelő kórházhoz csatolt, a kórházban pedig Covid-ellátás folyik, ezért nem tudnak adni orvost a szakrendelőbe, így a szakrendelés sem fog akadálytalanul működni – mondta azzal kapcsolatban, mitől olyan népszerű a vecsési egészségügyi ellátás.

Az idei évhez tartozik még, hogy a betegellátásban beüzemelték azokat a gépeket, melyeket beszereztek, a teljes eszközparkjuk megújult, a teljes vecsési egészségügyi iratanyagot feldolgozták, az új irattár is feltöltésre került. De a legfontosabb, hogy teljes egészében működik az Alapellátási Központ és Mentőállomás, és az ott működő szakrendelések is.

– Jelenleg is oltópont vagyunk, minden nap oltunk, amit nehéz ellátni, hiszen a rendes napi ellátás mellett csináljuk az oltást, amit emberanyagban nehéz megoldani. Szerencse, hogy megépült az Alapellátási Központ, mert különben helyileg is nehezen tudnánk megoldani. Így viszont szerencsére ott tudjuk beadni az oltásokat, emellett teszteljük is gyorstesztekkel az önkormányzati dolgozókat – mondta az igazgató úr azzal kapcsolatban, mennyire nehezíti meg az életüket az újból fellángoló járvány.

Az alapellátási központba sokan jönnek oltásra, Vecsésen kívülről a monori és a nagykátai járásból is. Büszkeséggel tölti el, hogy hiányosságként mindenki azt mondta, miért nem az ő településükön van ez az intézmény.

– Célunk megőrizni a működőképességünket, ami az egészségügyben nem egyszerű dolog, elég nagy a gond, hogy úgynevezett átlagfinanszírozás van, tehát mi hiába dolgozunk többet, akkor is ennyit kapunk, míg egy olyan ellátó központ, ahol kevesebbet dolgoznak, szintén. Nem véletlen, hogy szeretnénk visszatérni a teljesítmény-finanszírozásra – mondta azzal kapcsolatban, mennyire nehéz jelenleg fenntartani, üzemeltetni egy ilyen létesítményt, de szerencsére az önkormányzattól sok segítséget kapnak.

– Amíg a kórházakban csökkentették az ellátást és a felszabadult munkaerő a folyamatos oltást tudja biztosítani, addig itt Vecsésen teljes működés mellett próbáljuk az embereket beoltani. A háziorvosok is oltanak, de nagyobb mennyiségű oltást az oltóponton lehet biztosítani – tájékoztatott azzal kapcsolatban, miként zajlik Vecsésen az oltás.

Bízik benne, jövőre ugyanígy tudnak működni, és a járványhelyzet végére értünk.

– Nagy gondunk, hogy a Telepi úti szakrendelő kazánháza elavult, amit a jövő év folyamán meg kellene oldanunk, hiszen ez látja el az egész épületet. Ez azonban egy több tízmilliós beruházás, amire pályázati forrásokat keresünk, és jó lenne, ha mindkét épületen sikerülne megoldanunk a napelemek telepítését, mert ez nagyban segítené az energiaellátásunkat – összegzett az igazgató-főorvos.

Sz. Gy.