Érdekes interaktív előadásokkal készül a BÁKK a kultúra hetére

Hétfőn indul a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat a Bálint Ágnes Kulturális Központban. A szervezők Bálint Ágnes írónő művészi munkásságát bemutató kiállítással, Gór Nagy Mária interaktív színművével és egy gyermekeknek szóló interaktív előadással várják az érdeklődőket január 17-étől.   

A programok sorát a Bálint Ágnes 100 – A mese örök című kiállítás nyitja a BÁKK aulájában. A Bálint Ágnes Kulturális Központ, a Róder Imre Városi Könyvtár és a Bálint Ágnes Emlkéház szervezésében megvalósuló kiállítás az írónő szerteágazó művészi munkásságát, valamint kalandos és „mesés” élettörténetét mutatja be. A kiállítás ingyenesen látogatható január 17. és 23. között.

Egy nappal később, január 18-án 18 órától Linka Ágnes: A Pap, a hajléktalan és a gurva című interaktív karantén előadását játsszák a BÁKK színháztermében. A színművet Gór Nagy Mária rendezte.
A pandémia megjelenése után  közvetlenül, 2020 áprilisában íródott ez a karantén egyfelvonásos. Akkor még egyetlen szépkorú személy sem hunyt el itthon Covid-19-ben. Az írói fantáziát később a valóság sajnos sokszorosan felülmúlta!

Egy templomban egy fiatal pap ad egy órára menedéket a hozzá betérő hajléktalannak és egy prostituáltnak. Az ő összezártságukról, egymásra utaltságukról szól ez a tragikomikus történet. Meg róla, meg rólad, meg rólam. Meg mindannyiunkról.

A színdarab után a következő egy órában, a második felvonásban, a szerző – aki több évtizede a médiában kulturális szerkesztő-riporter – beszélget a nézőkkel a darab általuk elképzelt befejezéséről. Valamint megszólaltatja a közönségből azokat, akik vállalják a feltárulkozást a járvány által okozott személyes veszteségeikről, tragédiáikról, de a nyereségeikről, és az örömeikről is.

Mert ne feledjük, ez RÓLA, meg RÓLAD, meg RÓLAM szól!  Meg MINDANNYIUNKRÓL! A többedik hullámban ÉLÜNK itt Magyarországon!

Gyermekeknek szóló programmal is készül a ház a kultúra hetére: Az aranytollú madár interaktív előadást a Magyar Népmese Színház hozza el Vecsésre.

Erdőlánya tündér titokban felneveli Bergengócia királyának kisfiát és kislányát, akiket az ármányos banya tett ki az erdőre. Amikor eljön az ideje, az Aranytollú madár visszaviszi a gyerekeket a szüleik közelébe a selyemrétre, ahol palotát emel nekik. A banya megsejti, hogy kik a gyerekek, ezért próbatételeket eszel ki, hogy elveszejtse őket. Aranytollú azonban segít, így a végén a szülők és a gyerekek egymásra találnak.

A darabot január 21-én 17 órától játsszák a kulturális központban.

A programokon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött és korlátozott létszámú. A regisztrációs űrlapot IDE KATTINTVA lehet kitölteni.

A Bálint Ágnes Kulturális Központ közösségi tereiben – a hatályos szabályozás szerint – kötelező a helyes maszkhasználat.

VT info