Új kamerák figyelik az illegális hulladékkal leginkább szennyezett külterületi helyszíneket.
Vecsés önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztérium települési önkormányzatoknak szóló, az illegális hulladéklerakatok felszámolását elősegítő Tisztítsuk meg az országot! program keretében meghirdetett pályázaton nyert 6 055 300 forintot. A támogatást térfigyelő kamerák beszerzésére és telepítésére fordította. Az új eszközöket az illegális hulladékkal leginkább szennyezett külterületek megfigyelésére alkalmazzák a Jókai Mór utca Kakucsi úti csomópontjánál, a Budai Nagy Antal utca végén a patak partján és az onnan kivezető út mentén, az M0-ás túloldalán, illetve a XVIII. kerület irányába haladó Halomi út–Széchenyi út csomópontjánál.
Rózsa Balázs, a polgármesteri hivatal közbiztonsági és környezetvédelmi osztályvezetője elmondta, négy darab 360 fokban elfordulni képes Hikvision márkájú kamerát szereltek fel az említett helyszíneken. Az eszközök éjszaka is jó minőségű felvételt rögzítenek, csatlakoznak a város térfigyelő kamerarendszeréhez, ami egyúttal lehetővé teszi, hogy a Vecsési Rendőrőrsön és a Monori Rendőrkapitányságon is hozzáférhetőek a felvételek.
– Lényegesen gyorsabb lehet az elkövetők felderítése azáltal, hogy a vecsési és a monori munkaállomásokon a rendőrség is rálát a felvételekre. Idővel ezek a kamerák az Országos Rendőr-főkapitánysághoz is be lesznek kötve, így még hatékonyabb lehet a rendőrség felderítő munkája – hangsúlyozta Rózsa Balázs.
A kamerákat május 14-én helyezték üzembe, az eszközök beszerzését és a kivitelezés összes költségét fedezte a pályázaton elnyert támogatás.
VN













