Mint minden családnak, így Vecsés településnek is vannak olyan évfordulói, amelyekről illik megemlékezni. Ezen évfordulók alkalmával felelevenítjük az emlékezés tárgyát, visszatekintünk múltunkra, s ezzel elismerjük eleink munkáját. E bevezetés után nézzük milyen évfordulók lesznek 2021-ben!
- 105 éve, 1916. március 19-én kezdődött meg a Felső-telepi templom, zárda és iskola építése.
- 105 évvel ezelőtt, 1916 októberében felépült a Felső-telepi Romai Katolikus Polgári Leányiskola, megkezdődött a tanítás.
- 100 éve, 1921. április 23-án szentelték fel a Felső-telepi Jézus Szentséges Szíve nevét viselő templomot.
- 100 éve, 1921. május 24-én gróf Apponyi Albert munkásságát Vecsés Díszpolgára kitüntető címmel ismerte el Vecsés képviselő-testülete. Első díszpolgárunk.
- 95 éve, 1926. január 7-én bekapcsolták a villanyvilágítást, amelyet ünnepélyes keretek között 1926. december 18-án adtak át.
- 95 éve, 1926-ban Halmy (Deutsch) József örökhasználatba adta a Vecsés sportolni vágyó ifjúságának a jelenlegi sportpálya területét.
- 90 éve, 1931. július 9-én Halmi (Deutsch) József felparcelláztatta birtokának egy részét, és ezzel megvetette Halmi-telep kialakulásának alapjait.
- 75 éve, 1946 májusában kitelepítettek mintegy 1500-1600 németajkú honfitársunkat.
- 70 éve, 1951-ben felavatták a Tanácsházát, a mai Városháza elődjét.
- 175 éves 1961-ben Vecsés. Az évfordulóról monográfia kiadásával emlékeztek meg.
- 50 éve szentelték fel az új evangélikus templomot.
- 200 éves 1986-ban Vecsés. Új monográfia jelent meg Vecsés története címmel. Szerzője: Lakatos Ernő.
- 30 éve kezdődött a gimnáziumi oktatás a Petőfi Sándor Általános Iskolában.
- 30 éve kezdődött a zeneiskolai oktatás a település négy iskolájában.
- 25 éve, 2006-ban emlékeztünk az 1956-os forradalom 40. évfordulójáról.
- 20 éve, 2001. július1-jével Magyarország köztársasági elnöke Várossá nyilvánította Vecsést.
- 225 éves az 1786-ban újratelepített Vecsés. Erre az alkalomra született a település történelmét feldolgozó Fal nem épül ember nélkül című rock opera.
- 700 éves az 1318-ban oklevélben említett, (már létezett) és 1786-ban újratelepített Vecsés. Erre az alkalomra született a 700 év egy szívdobbanás c. zenés, táncos musical hatalmas sikerrel. A darab szintén Vecsés történelmét dolgozta fel.
- 20 éve, 2001. július 1-jén nyerte el Vecsés a városi címet.
- 65 éve, 1956. október 23-án tört ki a forradalom, amelyet ugyan a szovjet hadsereg és magyarországi árulóik levertek, de mi magyarok voltunk azok, akik a kommunizmus bevehetetlennek hitt bástyáján az első, soha be nem tömhető rést ütöttük, és bevertük az első szöget a kommunizmus koporsójába. A magyar forradalom a kommunizmus bukásának a kezdete, amely 1991-ben teljesedett ki.
- 30 éve, 1991. június 30-a a szabadság napja; az utolsó szovjet katona elhagyta Magyarország területét. Mondhatjuk, ezen a napon győzött sok könny, véráldozat, megaláztatás után véglegesen az 1956-os forradalom.
Gál István













