Pohl Zoltán: Aranyesélyesek vagyunk Tokióban

Pohl Zoltán úgy gondolja, aranyesélyes Tokióban a magyar válogatott - Fotó: Madar Dávid

A magyar vízilabda-válogatott a hatodik helyen végzett a január elején Debrecenben megrendezett Világliga európai selejtezőjében. A 15 fős bő keret tagja volt a vecsési Pohl Zoltán, aki az utolsó ke­retszűkítésnél maradt ki, így a tornán ezúttal nem kapott szerepet.

Hasznos megmérettetés volt, örültem volna, ha tudok játszani, de a felkészülést így is végigcsináltam a csapattal. Volt három kiemelkedő együttes, egy roppant színvonalas torna volt – mondta a válogatottban tavaly már alapembernek számító Pohl.

Ugyanakkor klubcsapatával, a bajnokságban, a kupában és a BL-ben is érdekelt Ferencvárossal – csak úgy, mint a válogatottal – szeretne minden versenyen első lenni. Úgy véli, a magyar bajnokságban idén a Szolnok lesz a legnagyobb riválisuk, de bízik benne, sikerül megvédeni a címüket.

Mint a sportolók legtöbbjének, úgy számára is az év legjelentősebb versenye a tavalyról idénre halasztott olimpia. De vajon megrendezik a tokiói játékokat?

– Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke lejött hozzánk egy edzésre, és ő azt mondta, biztos benne, hogy meg lesz tartva az olimpia. Azt azonban még ő sem tudta, milyen körülmények között, hiszen ezzel még a szervezők sincsenek tisztában, hogy mennyire lesz elzárva, lehetnek nézők vagy sem – mondta Pohl.

Ugyanakkor az olimpiai keretbe csak 12 játékos plusz egy tartalék kerül be, így tisztában van vele, az eddigieknél is nehezebb lesz az utazók közé bekerülni.

– A top hat csapatból bármelyik odaérhet, hiszen a szerbek és a horvátok mindig esélyesek, de a spanyolok is két világversenyen játszottak döntőt az elmúlt években, míg az olaszok világbajnokságot nyertek és ott van még Montenegró is. Ennek ellenére úgy gondolom – és a csapat is úgy véli – mindenképpen aranyesélyesek vagyunk Tokióban – mondta bizakodva a klasszis játékos.

SzgY