Vincze Gábor: Nekünk minden mérkőzés egy rangadó

A Vecsés FC remekül kezdte a szezont a Megye I-es bajnokságban, Vincze Gábor csapata egy hazai döntetlen után idegenben aratott gólzáporos győzelmet, majd itthon hátrányból fordítva tudott nyerni, míg a negyedik fordulóban újra idegenben szerezték meg a három pontot. A sikeres rajtnak köszönhetően, négy forduló után a bajnokság második helyén állnak. De vajon ez a realitás?

A realitásról ráérünk még később beszélni, ha már több csapatot megismertünk és játszottunk velük. A magunknak kitűzött célhoz viszonyítva nagyjából reálisnak tűnik ez a hely, hiszen szeretnénk a bajnokság végén is az első négyben végezni, de inkább a dobogón – mondta Vincze Gábor, az együttes vezetőedzője.

Elárulta, fizikálisan kezdik utolérni magukat a játékosok, akik közül a vírus okozta kényszerszünetben nem mindenkinek volt lehetősége edzeni. Az eddigi három meccsről úgy vélte, az első fordulóban „elraboltak” két pontot tőlünk, hiszen a Pilis a 94. percben szerezte az egyenlítő gólt. A Maglódon aratott négygólos győzelmet is a helyén kezeli, szerinte az egy kifutott eredmény volt, minden bejött a csapatának, míg a harmadik fordulóban nagyot küzdött az egész gárda, ennek volt köszönhető a győzelem.

Sajnos a szezon előtt lejátszott kupameccsen megsérült meghatározó játékosok még nem állnak a rendelkezésére, ráadásul a hosszabb kihagyás miatt a taktikai elemek mellett az erőnléttel is kell foglalkoznia.

– Az erőnléti dolgokhoz egész másképp kellett hozzáállni, mint korábban bármikor, hiszen a szünetben a munkája mellett nem mindenki tudott annyit edzeni, mint szokott. Ennek ellenére beleálltunk a munkába, de a sérülések mellett is sok problémával kellett szembenéznünk. A hosszú kihagyás után az edzés komolysága, az edzéslátogatottság se volt mindig tökéletes, most kezdjük magunkat utolérni – mondta a korábbi élvonalbeli játékos, aki szerint a fentebb említett okok miatt is kellett sokszor cserélnie erőnléti problémák vagy sérülés miatt.

– Amatőr csapat vagyunk, a labdarúgással kapcsolatos feladatok mellett folyamatosan fent kell tartani a figyelmet, figyelni arra, ki, mennyit dolgozik, mekkora stresszel jön edzésre. Összetettebb annál a feladat, hogy csak a taktikával kelljen foglalkozni, így nyugodtan elmondhatom, nekünk minden mérkőzés egy rangadó. De ez benne a jó – mondta a volt válogatott Vin­cze Gábor.

Idegenben gyűjtötték be a három pontot

Lapzártánk előtt a Százhalombattai LK vendégeként tudta gyarapítani pontjai számát a Vecsési FC. Csapatunk már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert, Szkunc Vjacseszláv 32. percben szerzett gólja után Mosonyi Viktor Bence volt eredményes a félidő végén. A második játékrészben a hazaiak Sipos Gergő Attila 75. percben szerzett találatával szépítettek. A hátralevő negyedórában az eredmény nem változott, az újabb győzelemmel a tabella második helyén várják a folytatást labdarúgóink.

A Vecsési FC a 4. fordulóban a 10. helyezett Veresegyház VSK gárdáját fogadja, a mérkőzést a vecsési sporttelepen játsszák 16 órától.

Az 5. fordulóban a CSO-KI Sport csapata ellen játszunk idegenben, a mérkőzés szeptember 26-án játsszák a csomádi sportpályán. Kezdés 16 órakor.

Október 3-án 16 órától a Gödöllői SK játszanak labdarúgóink. A mérkőzés Vecsésen lesz.

Egy héttel később, október 10-én újra hazai közönség előtt lép pályára a VFC, az ellenfél a VSK Tököl lesz, a mérkőzés 15 órakor kezdődik.

Sz. Gy.