Hétköznapi hősök a városunk jelenéből

Kiss Gábor életének egyik legfontosabb része a történelemtanítás (Fotó: Ifj. Kortye Vilmos)

Új rovatunkban olyan vecsési­eket szeretnénk bemutatni, akik valamilyen módon sokat tesznek a közösségért, illetve munkájukkal, tevékenységük­kel színesítik városunk életét.

Talán mindenki ismeretségi körében akadnak olyan emberek, akik önzetlenül, nagy odaadással végeznek olyan tevékenységeket, melyek mások örömét szolgálják. Ezt látva a világ máris szebb hellyé válik, közvetlen környezetünk még élhetőbb, boldogabb hely lesz. De kik is ők valójában, mivel foglalkoznak, és vajon mi motiválja őket?

Kiss Gábor, az Andrássy iskola magyar-történelem szakos tanára

Első interjúmban Kiss Gáborral beszélgettem, aki jelenleg a Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola magyar-történelem szakos tanáraként tevékenykedik. A tanári munka önmagában egy csodálatos szakma, ahol az igazán elhivatott emberek sok örömet lelhetnek munkájukban. Mások tanítása, motiválása, támogatása egy örömteli és hálás feladat. Nincs ez másképp Gábor életében sem, akivel a városi könyvtár falain belül beszélgettünk munkáról, családról és jövőbeni tervekről.

Kiss Gábor Szombathelyen nőtt fel, felesége, Judit – vagyis Juci, ahogy mindenki hívja – pedig alföldi lány. Gábor 2003-ban kezdett tanítani az Andrássy Iskolában, és hamar belopta magát a diákok szívébe. Később felesége is itt kezdett el dolgozni, majd pár évvel később végleg ideköltöztek, két gyermekük már itt született. Megszerették az iskolát, a várost, és ez a szeretet egyre csak nőtt az évek során. Mára már a diákok egyik kedvenc tanár-párosa, akik rengeteg tanórán kívüli tevékenységen is részt vesznek a gyerekekkel.

A történelem szeretete végigkísérte életét, és ez Vecsésen is utolérte

Talán többen hallottak már Gábor helytörténeti kutatásairól, esetleg olvasták írásait a Vecsési Tájékoztató hasábjain, vagy a közösségi oldalon. Hivatásából adódóan a történelem szeretete végigkísérte életét, és ez Vecsésen is utolérte. Rengeteg érdekes dolgot tudhattam meg abban az egy órában, amit beszélgetéssel töltöttünk, és ez mégis töredéke volt csak hosszú évek kutatásainak. Amellett, hogy sok-sok új információt talált, amivel kiegészíthette városunk történelmét, számos érdekességre is bukkant a levéltári, vagy könyvtári kutatások során.

Megtudhattam például, hogy az Andrássy-telep történetében régebbi kiadványokban és a köztudatban több téves információ is szerepel, többek között, hogy Andrássy Gyula helyett valójában Andrássy Aladár volt a terület birtokosa. De ehhez a területhez tartozik például a nemrégiben tett felfedezés is, miszerint Erzsébet királyné és Ferenc József az akkori főnemességgel évente többször is jártak Vecsésre vadászni. Gábor forrással bizonyította, hogy Erzsébet királynénak külön szobája volt az Andrássy-vadászházban, mely az a ház, ahol később Bálint Ágnes élt. Rájött arra is, hogy a Világ Igaza díjat kapott Varga család 1944-ben az Andrássy-vadászházban bújtatott három üldözött embert.

„Látok dolgokat, egy-egy részletet, és érdekel, hogy mi lehet a történetük.”

Sorolhatnám még a megdöbbentő felfedezéseket, mert bevallom, magával ragadott városom eddig rejtett történelme, de térjünk vissza Kiss Gáborhoz, akinek köszönhetjük a kincsek feltárását. Arra voltam kíváncsi, honnan indult a helytörténet-kutatás iránit érdeklődés.

„ Mikor ideköltöztünk, akkor is eljártam futni. Szeretek futni és közben látok dolgokat, egy-egy részletet, és érdekel, hogy mi lehet a történetük.” Emellett ez idő tájt rendezte Gál Pista bácsi a helytörténeti vetélkedőt az iskolában, ez is felkeltette benne az iránti vágyát, hogy még többet megtudjon a város múltjáról. A történelemtanítás élete talán egyik legfontosabb része, mottója: „A múltról a jövőért!”

Andrássy-túra

Gábor hosszú évek óta szervezi az Andrássy-túrát, mely mindig egy tavaszi hétvégére esik, amikor is több száz résztvevő – diákok, tanárok és családjaik – kerekedik fel, hogy egy játékos helytörténeti sétán vegyenek részt. Különböző állomásokon feladatokat kell megoldaniuk, közben megismerve egy-egy választott témát, mint például az egykori bakterház helye, vagy hogy kiről kapta a nevét az Andrássy-telep. A gyerekek évről-évre várják a túrát, amely szervezésében Gábor ma már 11 éves fia is segédkezik.

Elhivatottság a munkában, elhivatottság a hobbi terén is, ez a kettő már-már összefonódik életében. Fontos kutatási témája még a vecsési temető, az elmúlt években a közbenjárásával valósulhatott meg az első világháborús hősi síremlékek helyreállítása. Ebben nagy segítségére volt Alattyányi István képviselő és Fazekas Krisztina, a Vecsési Városgondnok Nonprofit Kft. munkatársa.

Vecsésiként öröm újabb és újabb kutatásokat olvasni a városról, amelyben élek, de talán a legszívhezszólóbb ebben a történetben, ahogy Gábor és a felesége a gyerekekhez állnak: hivatásukat a legnagyobb odaadással, szeretettel végzik. „Aki megért, s megértet, egy népet megéltet.” Gábor mottóját a tanításban Kányádi szavaival fogalmazta meg.

Egykori diákja pedig így vélekedett róla: „Motiváló, megbízható, segítőkész, igazi példakép. Ezekkel a szavakkal tudnám legjobban leírni őt. Neki köszönhetően mentem történelem tagozatra és ő szerettette meg velem a magyar nyelvet és irodalmat. Csak remélni merem, hogy mindenki életében van egy hozzá hasonló mentor.” (B. Viktóra)

Végül arról kérdeztem, szeretné-e esetleg könyv formájába önteni azt a sok információt, érdekességet, amiket az elmúlt évek során talált? Izgatottan vártam a választ, ami megnyugtató volt: egyértelműen igen. Rengeteg olyan téma van, amelyek csak egy – vagy több – könyvben válhatnának kerek egésszé, a jövőben szeretné megvalósítani ezt az álmát. Mi pedig – azt gondolom – nagy örömmel várjuk a megjelenést. Személy szerint pedig köszönöm Gábornak, hogy városunk múltjának ismereteit lelkes és odaadó munkájával folyamatosan gazdagítja és mindezek mellett a gyerekekkel is megszeretteti a történelmet.

Balogh Barbara