Bán Dominik

Vecsési versenyző is részt vesz a karate Európa-bajnokságon

Február 7-én kezdődik a budapesti kadett, junior és U21-es karate Európa-bajnokság. Magyarország korábban még soha nem rendezett korosztályos Eb-t, és még arra sem volt példa, hogy egy kontinensviadalon minden kategóriában legyen magyar induló. Most lesz, mégpedig köztük egy vecsési fiatalemberrel, Bán Dominikkal. Különlegessége még a mostani viadalnak, hogy éppen 2020-ban mutatkozik be a karate az olimpián.

A BOK Sportcsarnokban sorra kerülő Eb-n rekordlétszámú magyar csapat vesz részt: 36 fiatal képviseli a hazai színeket. A korosztályok valamennyi súlycsoportjában tatamira lép küzdelemben (kumitében) magyar résztvevő, és formagyakorlatban (katában) is minden egyéni és csapat kategóriában lesz indulónk.

A Grassalkovich iskolába járó Dominik 2013 novemberében kezdte a karatét, először csak hobbi szinten, hogy sportoljon valamit. Korábban focizott, de az nem igazán kötötte le a figyelmét, majd egy osztálytársát kísérte el karate-edzésre, ami nagyon megtetszett neki.

Azonban ő a békésebb szakágat, a katát választotta, ahol formagyakorlatokat kell bemutatni és nem egy másik ellenféllel kell küzdeni, mint a kumitében.

„Itt a technika dominál elsősorban, és úgy érzem, elég jók vagyunk az éremre, sőt talán az aranyra is van esélyünk” – mondta kellő magabiztossággal Dominik, aki a vecsési Sandan karate sportegyesületben ismerkedett meg a sportág alapjaival, jelenleg a Vasas SC tagja.

Elismerte, mostanra a mindennapjai része a sportág, az edzések, a versenyek. A karate annyira magába szippantotta, hogy tervei szerint szeretne vele hosszabb távon foglalkozni, de nem a verseny részével, a későbbiekben inkább a sportág tradicionális részével.

SzGy