Pályázati felhívás felnőtt háziorvosi praxis betöltésére

Vecsés Város Önkormányzata pályázatot hirdet Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról szóló 11/2019. (X.03.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete szerinti 9. számú körzetben, vállalkozási formában, határozatlan időre szóló feladat-ellátási szerződés keretében, heti 40 órában, felnőtt háziorvosi feladatok ellátására.

Pályázati feltételek
  • büntetlen előélet
  • magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve letelepedett státusz
  • Magyar Orvosi Kamarai Tagság
  • az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, valamint a törvény végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendeletben, továbbá a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II.25.) EüM rendeletben előírt képesítési előírásoknak való megfelelés
  • vállalkozói formában való működtetés.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások
  • részletes szakmai önéletrajz,
  • motivációs levél,
  • iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat másolata,
  • egészségügyi alkalmasságot igazoló okirat másolata,
  • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
  • Magyar Orvosi Kamarai tagság igazolása,
  • a vállalkozás meglétét igazoló dokumentum másolata (társas vállalkozás esetén alapító okirat/alapszabály és a cégbírósági bejegyzést igazoló okirat másolata vagy egyéni vállalkozás esetén a nyilvántartásba vételről szóló dokumentum)
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati eljárásban részt vevő személyek a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek,
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázat elbírálását zárt ülésen kéri, vagy hozzájárul annak nyilvános tárgyalásához.

A pályázat benyújtását követően hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. február 29.

A pályázat benyújtásának módja: Személyesen vagy postai úton, egy példányban Vecsés Város Önkormányzata részére címezve (2220 Vecsés, Szent István tér 1.). A borítékon kérjük feltüntetni: „Háziorvosi praxis pályázat”

A pályázat elbírálásának módja, határideje: A Képviselő-testület által létrehozott ad hoc szakmai bizottság előzetes értékelése és javaslata alapján kerül sor a kiválasztott pályázók Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete előtti meghallgatására. Az elbírálás határideje: a Képviselő-testület 2020 márciusi rendes ülése.

A Képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.

A munkakör betölthetőségének időpontja: A feladat-ellátási szerződés megkötését, illetve az egészségügyi tevékenység folytatására vonatkozó véglegessé vált praxisengedély alapján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel megkötött finanszírozási szerződés hatályba lépését követően azonnal.

A feladat-ellátási szerződés időtartama: a nyertes pályázóval az önkormányzat határozatlan idejű feladat-ellátási szerződést köt.

Ellátandó lakosságszám: 1327 fő

Háziorvosi rendelő címe: 2220 Vecsés, Dózsa György út 50.

A praxisjog megszerzésének ellenértéke: A meghirdetett háziorvosi körzet praxisjoga térítésmentesen kerül átadásra a nyertes pályázó részére.

Egyéb információk:

A feladat ellátását szolgáló rendelő az önkormányzat tulajdonában és a Vecsési Egészségügyi Szolgálat kezelésében van, melyre vonatkozóan az Önkormányzat a nyertes pályázóval használati szerződést köt. A rendelő fenntartási költségei a feladat-ellátót terhelik. A rendelő alapfelszereltségét jelentő bútorzat rendelkezésre áll.

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni a következő e-mail címen lehet: titkarsag@vecses.hu