Elkészült az útburkolat a Kinizsi utcában

A Dózsa György út–Erzsébet tér közötti szakasz szeptember közepén készült el

A felújítás első ütemében az Erzsébet tér – Dózsa György út közötti szakasz újult meg, melyet szeptember közepén adtak át a forgalomnak.

A második ütemben az Erzsébet tér–Zrínyi utca közötti szakaszt újította fel a kivitelező, a munkálatok október 17-én fejeződtek be. Új burkolatot kapott az úttest, sebességmérő berendezést helyeztek ki és megtörtént a közterület rendezése. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a beruházás keretein belül az útpálya alatt futó gerinc-vízvezetéket és a bekötővezetékeket is cserélték a Dél-Pest Megyei Viziközmű Szolgáltató Zrt. munkatársai.

Az Erzsébet tér–Zrínyi utca közötti szakaszt a második ütemben újították fel

Az eddig elvégzett munkákkal a beruházás nem fejeződött be, az utca fejlesztése a későbbiekben tovább folytatódik. A Dózsa György út–Erzsébet tér közötti szakaszon hátra van még a járdafelújítás, az Erzsébet tér és a Zrínyi utca között pedig az árokburkolatok javítását végzik el egy későbbi időpontban.

A Kinizsi utca felújításának költségei mintegy 106 millió forintba kerültek. A kivitelezésre 90 millió forint támogatást nyert az önkormányzat a „Pest megyei önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének és felújításának támogatása” című pályázaton, melyet a város saját költségvetéséből további 16 millió forint önerővel egészített ki.

varga