Vecsési versenyzők is aranyérmesek lettek a kettesfogathajtó-világbajnokságon

Hölle Martin egyéniben, illetve a két vecsési csapattársával, ifj. Dobrovitz Józseffel és Osztertág Kristóffal kiegészülő magyar csapat egyaránt megvédte címét a németországi Drebkauban rendezett kettesfogathaj­tó-vi­lág­bajnokságon.

Így sorozatban negyedszer lett mind a két aranyérem Magyarországé. Ilyenre még nem volt példa a sportág történetében.

Hölle megnyerte a díj- és ma­ra­ton­hajtást is, így több mint 15 hibapontos előnnyel várta az akadályhajtást, amely azonban nem sikerült jól neki: a 12 hibapontot érő négy verőhibája mellett időtúllépése is volt, azaz 14,49 hibaponttal zárt, de ezzel is meg tudta őrizni az első helyét.

A másik két magyar csapattag közül Osztertág Kristóf a középmezőnyben végzett a zá­rószámban, emiatt 12 pozíciót rontva csak 25. lett. Mivel a csapatversenyben a legrosszabb eredmény kiesik, így a hátralévő két magyarnak jól kellett hajtania, ezt ifj. Dobrovitz teljesítette is egy verőhibával és némi időtúllépéssel, teljesítményével pedig hetedikről az ötödik helyre jött fel összetettben. Hölle ugyan többször hibázott, de a tetemes, közel 15 hibapontos előnyből több mint három megmaradt a magyar csapatnak is, azaz ismét dupla siker született, immár negyedszer.

Végeredmény

Egyéni: 1. Hölle Martin 148,81 hibapont, 2. Sandro Koalick (német) 149,49, 3. Stan van Eijk (holland) 155,33, (…) 5. ifj. Dobrovitz József 160,59, (…) 25. Osztertág Kristóf 172,84.

Csapat: 1. Magyarország (Hölle Martin, ifj. Dobrovitz József, Osztertág Kristóf) 307,22 hibapont, 2. Hollandia (Geert Dijkhof, Stan van Eijk, Antonie ter Harmsel) 310,32, 3. Németország (Arndt Lörcher, Lars Schwitte, Sandro Koalick) 312,55.

Sz.