Igazi ünnep volt a XIX. Káposztafeszt

Szebbnél szebb ruhákat viseltek a nemzetiségi ruhaverseny résztvevői

A vecsési hagyományokról és az igényes szórakozásról szólt minden az Epresben szeptember 21-én és 22-én.

Immár 19 éve annak, hogy megrendezték Vecsésen az első Káposztafesztivált, ennyi év pedig már igen hosszú időnek számít egy rendezvény életében. Az eltelt közel két évtized alatt kellő mennyiségű tapasztalatot gyűjtöttek a szervezők ahhoz, hogy a közönség széleskörű igényeit kielégítő produkciókkal örvendeztessék meg a kétnapos eseményre kilátogató vendégeket.

A Káposztafeszt most is úgy szólt a múltból átörökített értékekről, hogy egy pillanatig sem éreztük avíttnak. A szervezőbizottság jó arányban mérte ki a képzeletbeli patikamérlegen a fesztivál összetevőit, a múlt és a jelen értékeiből is megfelelő arányban jutott mindkét napra, szerencsére könnyed, a többség számára emészthető formában. Fiatalok és idősek, családok és baráti társaságok egyaránt tartalmasan tölthették el az idejüket mindkét napon, amihez a már-már nyáriasan meleg időjárás is nagymértékben hozzájárult.

A „minőség és tradíció” jegyében meghirdetett fesztiválon idén is kiemelt hangsúlyt kapott a gasztronómia és a sváb hagyományőrzés. Üde színfoltja volt a rendezvénynek a Heimatmelodie Színpad, ahol olyan hagyományőrző zenekarok szereztek különleges zenei élményt az érdeklődő közönségnek, mint a Heimattöne Kapelle – amely a fesztivál területén több helyszínen is feltűnt sétáló zenekarként –, a Musikverein Wetschesch, a Szomorer Jung, a Blechkraft vagy a Die Neun Branauer Musikanten.

Az első nap kiemelt programja volt a vecsési tánccsoportok hagyományőrző műsora, amely végén a közönség bevonásával mutattak be egy jellegzetes vecsési tradíciókon alapuló tánckoreográfiát. A hangulat remek volt és valóban különleges élményben lehetett részük azoknak, akik részt vettek a közös táncban. A programokat este a Káposztafeszt Sláger Party zárta, ahol többek között DJ Dominique, Korda György és Balázs Klári, illetve Bárány Attila is fellépett.

A fesztivál legnagyobb látványosságára, a díszes felvonulásra idén is vasárnap került, sor a szentmise és a terményáldás után. A felvonulók forgataga a Falusi templomtól indult, majd a Jókai utcán és a Kálmán utcán áthaladva érkezett meg az Epresbe, a nagyszínpad elé. A résztvevők kivétel nélkül kitettek magukért, valamennyi díszítés és öltözék ötletes és szép volt, látszott, hogy időt és energiát nem sajnálva készültek az eseményre.

Az elmúlt évekhez hasonlóan most is mindkét nap volt főzőverseny. Szombaton Jegenyei István elnöklésével bírálta el a zsűri a jobbnál jobb ételeket, végül a Grassalkovich iskola csapata bizonyult a legjobbnak. A vasárnapi főzőverseny zsűrielnöke Szőke András volt, a legfinomabb ételt pedig egy kedves visszatérő vendégcsapat, a Gyergyószárhegyi Polgármesteri Hivatal készítette szárhegyi savanyú káposztából.

A fesztivál idején programokkal várta a fiatalabb korosztályt és a nosztalgiára vágyó idősebbeket a Bálint Ágnes Emlékház. Az Epres és az emlékház között mindkét nap kisvonat közlekedett, megkönnyítve a közlekedést.

A programok között idén is szerepelt fejes káposzta gyalulás, a Petz Pincészet jóvoltából. A Stiller családnak köszönhetően pedig egy savanyító üzem működésébe is betekinthettek az érdeklődők. A dirndl- és nemzetiségi ruhaversenyen most is szebbnél szebb öltözeteket csodálhattunk meg, a káposztaemelő- és a káposztapakoló verseny pedig a vasárnap délután üde színfoltja volt a nagyszínpadnál. A Kulturverein-Vecsés egyesületnek köszönhetően tartalmas helytörténeti kiállítás várta az érdeklődőket a fesztivál ideje alatt. (A programokról és a fesztivál idején megrendezett versenyek eredményeiről a Vecsési Tájékoztató következő lapszámában részletesen olvashatnak.)

A Káposztafeszt most is igazi gasztronómiai értéket képviselt, az eladásra kínált ételek változatosak és jó minőségűek voltak. Bár nem mondhatjuk, hogy fillérekből is jól lehetett lakni – napjainkban ezt egyetlen fesztiválról sem mondhatjuk el – összességében úgy éreztük, hogy ár-érték arányban rendben volt a felhozatal. A káposztáslángos most is sokak kedvence volt, és a szőlővel felkínált káposztástésztát is dicsérték a fesztiválozók.

Hosszasan lehetne még írni a két napról, de akik ott voltak, azok személyesen is megtapasztalhatták a fesztiváli forgatag hangulatát, akik pedig valamilyen oknál fogva nem jöttek el, egy év múlva pótolhatják az élményt. Jövőre a huszadik Káposztafesztre készülhetünk, és biztosak lehetünk benne, hogy a kerek évforduló alkalmából nagyszabású programmal készülnek majd a szervezők. Várjuk a folytatást.

Családbarát fesztivál

Az elmúlt években is úgy állították össze a szervezők a programot, hogy az lehetőleg miden korosztály számára tartalmas időtöltést biztosítson. Így volt ez idén is, de most még nagyobb hangsúlyt kapott a családbarát jelleg – tudtuk meg Alattyányi Istvántól, a fesztivál szervezőbizottságának elnökétől. A nagyszínpadon például a Kaláka együttes, továbbá Döbrentey Ildikó, Gryllus Vilmos és Levente Péter műsora szólt a gyerekeknek, emellett pedig volt népi játszótér és kézműves sátor is.

A két nap alatt több mint 40 ezren látogattak el a rendezvényre, amely a parkoló autók számában is megmutatkozott. Alattyányi István ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szervezők jövőre nagyobb parkolóhelyet különítenek majd el a rendezvény idejére.

Díszvendég a Káposztafeszten

Az idei fesztivál díszvendége a kormány agrárminisztere volt. Dr. Nagy István látogatása alkalmával bejárta a rendezvényt, megtekintette a főbb látványosságokat, majd a nagyszínpadon mondott beszédet. Köszönetet mondott a vecsési gazdáknak, akik a hagyományokra építve újra arra a rangra emelték a káposztát, amelyre nagy szüksége van a hazai gasztronómiának. Kiemelte, hogy növekszik a káposzta vetésterülete és egyre több család számára biztosít lehetőséget és megélhetést a termesztés.