Piacvezető logisztikai vállalat költözik a repülőtér új épületébe

Az idei év második felében adják át a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a vadonatúj légi teheráru központot, a BUD Cargo City-t.

Ehhez kapcsolódóan január végén indult az ún. speditőr cégek számára készülő külön épület kivitelezése is. A Budapest Airport a Cargo City első bérlői között köszöntheti hosszú távú partnerét, a cargo-partner Kft.-t – adta hírül a Budapest Airport.

A BUD Cargo City légiáru logisztikai központ építése a Budapest Airport saját finanszírozásában valósul meg. A 10 milliárd forint (32,6 millió euró) értékű beruházás keretein belül januárban elkezdődött egy további épület kivitelezése, melyben a légi teheráru továbbítását, szállításának megszervezését végző speditőr cégek kapnak helyet. Az épület mintegy 7500 négyzetméter alapterületű raktárépülettel, az azt kiszolgáló galériaszinttel és háromszintes irodaépülettel növeli a Cargo City kapacitását. A Budapest Airport célja a Cargo City megépítésével, hogy olyan közösségi teret hozzon létre, ahol a különböző piaci szereplők – árukezelő cégek, speditőrök, ügynökök, légitársaságok és hatóságok – egy helyen, ezáltal még hatékonyabban tudnak együttműködni a mindennapi munka során. Ebben a közösségben a Budapest Airport az elsők között köszöntheti hosszú távú partnerét, a cargo-partner Kft.-t.

A cargo-partner 30 országban 130 irodával működve világszerte az info-logisztika teljes spektrumát lefedő szolgáltató. A vállalat 1994. óta működik a budapesti repülőtéren. A napjainkban már a piacvezető logisztikai vállalatok közé sorolt cargo-partner a Cargo City-be költözéssel 1200 négyzetméter alapterületű raktárral és több mint 400 négyzetméternyi irodával bővíti kapacitását.

A BUD Cargo City várhatóan az év végén nyitja meg kapuit a bérlők számára, a speditőr épületet pedig decemberben adja át a Budapest Airport. A beruházás részeként a 20 000 négyzetméteres új raktárcsarnok előtt mintegy 32 000 négyzetméteres beton állóhely is épül, amelyen akár egyszerre két Boeing 747-8F típusú gépet lehet kiszolgálni. A BUD Cargo City projekt része a BUD 2020 repülőtér-fejlesztési programnak, melynek keretében a Budapest Airport 55-60 milliárd forintot (160-180 millió eurót) fordít saját forrásból a repülőtér fejlesztésére.