A Káposztafeszten ismét címlapra kerülhettek olvasóink

A Vecsési Tájékoztató szerkesztősége a kiadóval – Vecsés Városközpont-fejlesztő Projekt Nonprofit Kft.-vel – közösen idén is kitelepült az Epresbe.

A színpad közelében az információs pavilon mellett vertünk sátrat. Vittünk kétszáz db újságot, szórólapot, pogácsát, üdítőt, vasárnap kitelepítettünk egy fotóstúdiót is. Azt gondoltuk, hogy bőven leszünk mindennel, de az újságok és a szórólapok szombat délutánra elfogytak – pedig a borús idő miatt kevesebben voltak, mint vasárnap. A pogácsát folyamatosan pótoltuk, az újságot viszont majd jövőre. Többet nyomtatunk, így talán majd nem kell magyarázkodnunk. Vasárnap Izsáki Gábor kollégám és segítője Takács Bettina déltől este hatig folyamatosan készítette a címlapfotókat, amit az alkalmi Vecsési Tájékoztató címlapjára szerkesztettek. A kinyomtatott színes borítót aztán a boldog „címlapos” hazavihette. Most is jöttek családok, baráti társaságok, jöttek szólóban hölgyek és is urak is. Reméljük ezt a „vásárfiát” sokáig megőrzik. Találkozhattak kollégáinkkal is, akik egy-egy fotó vagy riport elkészítése közben visszasétáltak a szerkesztőség standjához. Ott volt a kiadó vezetője Harazin István, Szalontai János felelős szerkesztő, Fekete József munkatárs, Katona Csaba fotós és Polgár Gyula főszerkesztő.

Köszönjük a látogatást, az őszinte véleményeket, jövőre ismét találkozunk!

A stúdiót a VORTEX Fotó/Számítástechnika üzlet (Vecsés Fő út 148.) biztosította. (+36-30-535-9350, www:vortexfoto.hu)

P.Gy.