Művészeti Tábor Csemő

Néhány zenetanár, egy tánctanár és egy drámapedagógus – már hagyományosan – most is együtt táboroztatta tanítványait, kicsiket s nagyokat.

A legkisebb 8, a legnagyobb 19 éves volt most, legtöbbjük alsós. A gyerekek nagy része e táborokból, fellépésekből már ismerte egymást, az első percben látszott, hogy sokan barátok, barátnők közülük, akik nem csak – túlzás nélkül –rajongva szeretett tanáraik, hanem a nyári cimborák kedvéért is jöttek. És mert ez a tábor nem nyári gyerekmegőrző, hanem maradandó élményeket adó, tartalmas közös program, ahol mindig születik egy új, nagy produkció, és ahol észrevétlen minden nap gyakorolnak hangszereiken, próbálnak őszi-téli zenei és táncos fellépéseikre.

A helyszín nagyon romantikus volt: egy modernizált tanya, szállás faházakban, balról akácerdő, kristálytiszta medence, jobbról minifarm lovakkal, libákkal, épp „friss” kiscicákkal, középen pedig a közösségi terek külön épületekben, közöttük bokrok, locsolt fű, fák árnyéka, nyári hangulat.

A tanárok ezen épületekben és a szabad ég alatt fogadták sorban a gyerekeket, magánórára, közös próbára, színjátszó körbe egyaránt, egy laza órarend szerint. Így minden gyereknek volt egy saját „táncrendje”, mikor hol kell megjelennie, hangszeres gyakorláson, magánéneken, néptáncon. Óráik között pedig közös (felnőtt által folyamatosan felügyelt) csobbanással, ping-pongozással, hatalmas focizásokkal, társasozással, vicces csapatépítő játékokkal, vagy csak nagy futkosással és fontoskodással járó bandázással töltötték szabadidejüket. Esténként vidám összpróba, nagy számháborúzás vagy métázás volt a menü. Szóval, a zenén túl, a csapatépítés, a társas kapcsolatok gyakorlása is komoly értéke ennek a tábornak.

A tábor végére pedig a zenei mozaikokból összeállt a szülőknek a nagy, közös produkció: egy cirkuszi előadás, ahol mindenki fellépett, zenélt-táncolt, mókázott, megmutathatta tehetségét.

A tanárok évek óta barátok – és a gyerekeknek is barátaik. Hisz összeköti őket a zene szeretete. A nagyok nem nyeglék, büszkék hangszeres és énektudásukra, szóval nem tipikus kamaszok. Már tudják, hogy amijük van, az valódi kincs. A kicsik pedig épp tőlük kapják meg maradandó értékrendjüket: hogy az iskolai kötelezőn túl valami egész mást tanulni fontos, ez a tanulás komoly öröm forrása, hogy a zenélés visszatérő katartikus élmény. Nem mindenki lesz közülük zenész, nyilván. De klasszikus értékeket képviselő, zeneszerető ember az igen.

És a legfontosabb: mire ezek a kicsik kamaszodnak, egy ilyen csapathoz tartozóként fogják definiálni magukat, nem lesz szükségük hülyeségekkel való kitűnésre, mert addigra már beléjük ivódik az a plusz, amire minden kamasznak szüksége van az egészséges önértékeléshez.

Én az egyik legkisebb fiú kísérőszülőjeként lehettem zenetáborozó. És váratlanul olyan csodálatos élményt kaptam ezektől a tanároktól és gyerekektől, amit a mai napig is elemezgetek magamban.

dr. Rákossy Wanda (a tábor háziorvosa), fotó: Csiszér Csaba