Áder János köztársasági elnök volt a Káposztafeszt díszvendége

Áder János köztársasági elnök megérkezett a Szent Kereszt templomhoz

Szlahó Csaba polgármester meghívására Áder János köztársasági elnök is részt vett a XVIII. Vecsési Káposztafeszten.

A köztársasági elnök szeptember 23-án vasárnap délelőtt ott volt a Szent Kereszt templomban a szentmisén és az azt követő terményáldáson. Ezen a programon jelen volt a köztársasági elnökön kívül dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, Kissné Szabó Katalin Üllő polgármestere Szlahó Csaba Vecsés polgármestere, és az egyházak vezetői.

A szentmise után Huszka Mihály plébános megáldotta a terményt, ezt követően Áder János a templom előtt köszöntőbeszédet mondott az egybegyűlteknek. Alkalomhoz illően a káposztáról beszélt elsősorban. Beszéde elején időutazásra invitálta az érdeklődőket. A káposztával kapcsolatban felmerülhet bennünk – mondta a köztársasági elnök, hogy ehhez az ételhez hogyan viszonyultak nagy elődeink. Több példát is megemlített. Mátyás királyunkról pl. feljegyeztek egy olyan történetet, amikor álruhában Szeben városában szállást kért egy özvegyasszonytól, aki „böjtös, olajos káposztát” készített. Annyira finom illata volt az ételnek, hogy a király nem tudott ellenállni a csábításnak és egy kis fondorlattal megette az összes káposztát. Így ragadt Mátyás királyra az igazságos jelző mellé a torkos is. Mikes Kelemen hasonlata is humoros volt, aki rodostoi magányában azt írta „édes néném, úgy szeretlek téged, mint a káposztát”. Mikszáth Kálmán pedig az ételek királyának nevezte a töltött káposztát. Áder János beszéde végén kihangsúlyozta, hogy a káposzta hosszú évek óta a magyar konyha megkerülhetetlen alkotóeleme. Hét évszázaddal ezelőtt már feljegyezték a káposztás kertek állandó jelenlétét hazánkban. A vecsési káposzta ma is méltán népszerű, ehhez azt kívánta a 700 esztendős Vecsés lakóinak, hogy őrizzék továbbra is nemes összetartozásunkat erősítő hagyományaikat zöldséges kertjeikben és ünnepi alkalmakkor egyaránt.

A terményáldás után Áder János ellátogatott egy házi sa­va­nyítóüzembe, majd az Epresben megtekintett több standot. Betért az Abonyi és Petz családhoz is, ahol a hagyományos káposzta­feldolgo­zást régi gépeken mutatták be. Petz Márton bemutatója után a köztársasági elnök is kipróbálta a kézi erővel működő káposztaszeletelő-
gépet. Ezt követően káposztás ételek kóstolóján vett részt Áder János.

MEGOSZTÁS
Előző cikkXVIII. Káposztafeszt
Következő cikkKönyvtári moziklub