Országos bajnokságokban dobálják a nyilakat

Kezdetét vette a darts sportág országos tavaszi versenyévada, a Vecsés SE darts szakosztályának első számú csapata is túl van már az országos steel darts bajnokság első fordulóján.

Az eredményekkel egyelőre még korai foglalkozni, az első forduló eredményei láttán még fölösleges volna messzemenő következtetést levonni, az egy győzelem, illetve két-két döntetlen és vereség részben annak tudható be, hogy a csapat egyik éljátékosa nem állhatott a dartstábla elé a nyitó fordulóban – mondta el lapunknak Massza Sándor szakosztályvezető.

A megyei első osztályú bajnokságban szereplő Vecsés SE Rutin csapata a steel és a soft bajnokságban egyaránt részt vesz, és mindkét pontvadászatban meghatározó erőnek számít. Az egyesület Mix csapata – amely azért kapta ezt a nevet, mert férfiak és nők vegyesen alkotják – is egyre jobb eredményeket ér el a steel és a soft bajnokságokban egyaránt. Az idősebb játékosokból álló VSE 60 – a szám a csapat tagjainak átlagéletkorára utal – már inkább csak hobbiból áll ki egy-egy versenyen, de a játékosok múltját és rutinját ismerve az ellenfelek még mindig tartanak tőlük – árulta el Massza Sándor.

A szakosztály egyik legeredményesebb játékosa, Puskás Erzsébet – aki korábban soft Európa-bajnok is volt – továbbra is sok nemzetközi viadalon vesz részt. Május 7-én például a Bécsben az Österreichische Dartsport Organisation versenyén szerepelt sikerrel és  bejutott a döntőbe.

A vecsési darts szakosztály egyébként a város legaktívabb sportközösségei közé tartozik, saját háziversenyeket is szerveznek, melyeken a vecsési dartsosok mellett sok esetben az ország távolabbi pontjáról is érkeznek versenyzők. Ezekre az alkalmakra egy szelet csokoládé a beugró, ennek megfelelően a mérkőzéseknek nincs óriási tétje, ettől függetlenül az edzésekkel ellentétben itt kialakul a versenyszellem a játékosok között, ezért a felkészülés szempontjából fontosak ezek a tornák.

A 30 fős létszám dacára a szakosztály kapuja nyitva áll a sportág iránt érdeklődők előtt, hiszen az utánpótlás szempontjából mindig szükség van az újakra – hangsúlyozta Massza Sándor. A sport szépsége és szeretete mellett a jó közösség miatt is érdemes lehet csatlakozni a Vecsés SE dartsosaihoz.

RT