Nyert a 2017-ben kiírt Nemzeti Tehetség Program pályázatán a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola.
A pályázat lehetővé teszi, hogy a természettudományok iránt érdeklődő tanulóink 60 órán keresztül a 2017–2018-as tanévben a tanórákon kívül is betekinthetnek a matematika, a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz világába. A résztvevő diákok 4–8. osztályosok. Kísérletek, üzem- és múzeumlátogatások, laboratóriumi vizsgálódások színesítik programunkat. A projekt munkálatait és a diákok munkáit Madár Emőke, Molnár Melinda és Lahocsinszky Nóra tanárnők vezetik és segítik. Minden hétfőn délután 2 óra időtartamban zajlanak a tehetséggondozó órák. Leginkább gyakorlati feladatokon keresztül szerzik meg diákjaink azt a plusz tudást, ami a tanórákba nem sűríthető be: gipszből, papírmaséből elkészítették a bolygók méretarányos kicsinyített másait, sertésszívet boncoltak, meteorológiai mérőállomást terveztek és kiviteleztek, talajvizsgálatot végeztek, laboratóriumi körülmények között patakvizet elemeztek. Iskolánk jellegéből adódóan német nyelven is ismerkednek szakszavakkal, lapbookot állítottak össze, kisfilmeket forgattak minden érintett témában, melyhez anyagot magyar nyelven tanultak, és az első órán tartott német nyelvű workshopon megismert keresők segítségével németül állíthattak össze. A Tekints be a tudomány gyakorlati világába névre hallgató projektünkben diákjaink a XXI. században elengedhetetlen digitális technika eszközeit felhasználva, többnyire interaktívan oldják meg feladataik nagy részét. Hihetetlen energiával készítették munkáikat, melyek közül a bolygókról készült kisfilmeket és a laboratóriumi vizsgálatok összefoglalóját a Föld napja alkalmából rendezett iskolai programon mutathatják be iskolatársaiknak és tanáraiknak. Néhány óra maradt már csak hátra a tanév végéig, de vár még ránk egy üzemlátogatás is, amelyet egy kétnapos kirándulás keretein belül szervezünk meg.
Lahocsinszky Nóra, német szakos tanár













