Labdarúgás – NBIII. Közép csoport
A VFC nagyon nehéz, mondhatni, reménytelen helyzetben kezdi meg a szezont. Persze, ilyet, hogy reménytelen nem szabad kimondani, mert nyert már csapat 0-3-ról BL-döntőt. Az a reménytelen, amit eleve feladunk. Amit nem adunk fel, azért akkor is kalapot emelnek, ha mégsem sikerült a célt elérni.
Czibolya Zoltán, a VFC elnöke így értékelte a felkészülést a nyitány előtt két héttel:
– Nagyon nehéz felkészülésen vagyunk túl. Kemény alapozó edzések mellett a debreceni edzőtábor is a játékosok fizikai állóképességét segítette. Hetente háromszor műfüves pályát béreltünk a technikai és taktikai elemek gyakorlására. Több edzőmérkőzést is játszottunk, amelyek egyikén-másikán nagyon biztatóan mozogtak a fiúk. Jelenleg a frissítés, a formába hozás időszakát éljük, hogy a nyitányon jó rajttal, lendülettel tudjunk indulni a pontvadászaton. Igyekeztünk minden feltételt biztosítani a jó szerepléshez. Anyagi lehetőségeink szerint próbáltuk a keretet is erősíteni, de a téli időszakban ez nem könnyű. Több játékosnak köszöntük meg a segítséget, és váltunk meg tőlük. Távozók: Farkas Ádám, Farkas Tamás, Tóth Attila, Tóth Olivér, Reich Bence, Csiszár Richárd, Márki Bence
A játékoskeret erősítéseként, új igazolásként elmondta az elnök úr, hogy a már jelzett Petric Branco (Nagykőrös) mellett megszereztük a Pest megyei bajnokságban szereplő Gödöllő csapatától Koziorowszki Richárdot és Kaiser Lászlót. A tavaszi gárda új játékosai még: Bojtor László, Kemerle Dániel, Szabó Erik és Váczi Dénes. Örvendetes, hogy két játékos felépült hosszú sérüléséből, így Takács Zoltán és Kiss Krisztián már a csapat rendelkezésére áll.
VT info













