Eredményes hónapot zártak a vecsési bokszolók

A 2017-es év második hónapja is aktívan telt az ökölvívók számára. Nézzük sorrendben a programokat

Golden GirlBoxingTournament, Svédország, Boras 2017. február 2-6.

3 versenyzővel vettünk részt a világ egyik legnagyobb női versenyén, ahol több mint 250 ökölvívó lépett ringbe. A rangos viadalon Szűcs Szabina(felnőtt) bronzérmet szerzett, két junior versenyzőnk,Tarnóczy Tamara

Pofonparty, Dunaújváros, 2017. február 4.

Lőczi Roland TKO-val nyerte a mérkőzést a második menetben, Német Gergő pontozással győzött, Malya Krisztián pedig meccs nélkül, mert ellenfele nem állt ki. Schmigulecz Kevin 3 menetes bemutatómérkőzést vívott. Ugyanezen a versenyen 7 új versenyzőnk tette le sikeresen a technikai minimum vizsgát, ami a ringbelépés alapja.

Profi Bokszgála, Kistarcsa, 2017. február 11.

A Feja Boksz Promotions által szervezett profi ökölvívó gálán a főmérkőzések előtt három fiatal tanítványunk is ringbe léphetett a szép számú közönség előtt. Szécsényi Marcell (10 éves), Gáspár József (13 éves) és Csikós Adrián (16 éves) egyformán harcos mérkőzést vívtak, amit a közönség nagy tapssal jutalmazott. A gálán profi magyar bajnoki övet szerzett Szilvai László, junior K-1 magyar bajnok lett Dóka Liza, Méhész Dániel pedig a WBC youthsilver övét védte meg.

Énekes István Ifjúsági Emlékverseny, Budapest 2017. február 15-18.

Az ifjúsági (17-18 éves) versenyen 3 ökölvívónk lépett ringbe. Mátyás Krisztián és Gábrisch Krisztián bronzérmet szerzett, míg a még kezdő Csikós Adrián nem jutott túl a selejtezőkön.

Anglia–Magyarország találkozó, Anglia, Bolton 2017. február 17-19.

Két ökölvívónk lépett ringbe Boltonban. Malya Krisztián és Pap András is nagy közönségcsatát vívott, habár a győzelem most elmaradt. Pap András nem mással, mint a profi világbajnok Ricky Hatton fiával küzdött meg a találkozón.

U22 Eb-válogató, Budapest, 2017. február 22-24.

Az U22-es korosztálynak kiírt versenyen a még ifi Mátyás Krisztián is elindult, de sajnos az első napon vereséget szenvedett. Hőlaki Emese junior 57 kg-ban mérkőzött a nyíregyházi Vastag Sárával, és nagy csatában győzött, így egy lépéssel közelebb került a májusi junior Eb-hez.

Hajrá Vecsés!