Gulág, a szovjet paradicsom

Édesapám, Szalontai János 1945. január 16-a és 1948. július 26-a között szovjet fogságban volt, malenkij roboton.

1961-62-ben írt naplója a Szív utcában kezdődik, amikor megérkezett a szovjet hadsereg. A napló az emberek fogságba kerülésének történetét, kiszállításuk körülményeit és az ottani GULAG életet mutatja be, de betekintést nyerhetünk a „szabad szovjetek” életébe is. Csak Vecsésről 600-650 ember került ki fogságba. Nagyjából fele-fele arányban volt német nemzetiségű és magyar. A kutatások szerint Magyarországról 800 ezer embert vittek el Szovjetunióba, ennek kb. 10%-a volt német nemzetiségű. Az elhurcoltak legalább 30 %-a meghalt az embertelen körülmények miatt, de hová számoljuk azokat a tízezreket, akik Gödöllőn, Cegléden, az árokparton, a temesvári tífuszjárványban, Foksányiban, Szolyván vagy Csurogon pusztultak el?

Mégis van ennél fájdalmasabb is. Az, hogy erről 1990-ig csak a konyha félhomályában, családi magányban beszélhettünk. És még ennél is van borzalmasabb! Hogy isteníteni kellett azokat, akik apánkat, testvérünket megölték, vagy elhurcolták évekre, és azután testi-lelki betegségekben kaptuk vissza őket. Isteníteni kellett anyánk, lánytestvérünk megbecstelenítőit. És még ez is kevés volt, mert felszabadítóként kellett ünnepelni a megszállót, aki tönkretett egy virágzó országot, és megrabolta mindenki életét.

Ezek a megbocsáthatatlan bűnök!

Nagy elégtétel számunkra, hogy ez a könyv megjelenhetett, beteljesítve Édesapám akaratát, aminek beteljesülését maga sem hitte. A könyv főhajtás minden Gulagra elhurcolt előtt.

Könyvbemutatókat tartottam a Vecsési Petőfi Sándor Római Katolikus Gimnázium végzős diákjainak és tanárainak is, de a könyv bemutatásra került Üllő, Monor és Gyál könyvszerető közönsége számára is a helyi könyvtárak segítségével. A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül, a helyi könyvtárakban kölcsönözhető.

Köszönet az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által lebonyolított pályázat nyújtotta lehetőségért.

Szalontai János