Jubileumi Svábbál

2017-ben nagy fordulóponthoz ért a Vecsési Svábbál története, hiszen idén 40. alkalommal rendezték meg Vecsés egyik legnagyobb bálját.

Az elmúlt években kialakult töretlen érdeklődést bizonyítja, hogy február 4-én a Bálint Ágnes Kulturális Központ nagytermében megrendezett bálon lépni is alig lehetett, több mint 300 vendég volt. A bálozókat Frühwirthné Halász Melinda, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese, az est háziasszonya köszöntötte. Ezután Tófalvi Mónika, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott beszédet, aki kitért a svábság sanyarú időszakára, az elhurcolásra, a „málenkij robotra”, a kitelepítésre, amikor nem merték felvállalni az identitásukat. A 80- as évektől azonban már egy olyan időszak következett, amikor fel lehetett eleveníteni a régi hagyományokat, nem kellett már titkolózni. Ekkor alakultak meg a tánccsoportok. Tófalvi Mónika beszélt a Vecsési Svábbál történetéről is. Elmondta, hogy nem is olyan régen 1980 februárjában a Honismereti Kör hagyományőrző jelleggel rendezte meg az első svábbált a Ferihegy MGTSZ Kultúrtermében, amit akkoriban Hagyományőrző bálként hirdettek meg, ismerkedési és hagyományteremtő céllal. A rendezvény nagyon jól sikerült, ami aztán az elmúlt évtizedekben igazi hagyománnyá vált. Már a kezdeti időszakban akkora volt az érdeklődés, hogy a szűkös vecsési termek miatt a bálokat egy időre Budapestre vitték. Az eseményt 1983-tól már Vecsési Svábbálként hirdetik meg vecsési helyszínnel. Igazából ettől az alkalomtól még nagyobb az érdeklődés a bál iránt. A mostani siker nagyban köszönhető az elődöknek, a Vecsési Honismereti Körnek és a Vecsési Német Nemzetiségi Hagyományőrző

Tánccsoportnak, akik jó munkát végeztek, amit az utódok hálásan köszönnek. Az idei bál főszervezője a Lumpen-Klumpen tánccsoport volt, de a munkát társszervezőként már segítette NNÖ is. A megnyitóbeszéd után Tófalvi Mónika ajándékkal köszönte meg azoknak a munkáját, aki az elmúlt években sokat dolgoztak a bálok színvonalának emelésén. Ajándékot kapott Dóróné Zemmel Katalin, Kevéné Mayer Anikó, Fazekas József és Fazekas Rita, valamint Frühwirthné Halász Melinda.

Az ezt követő műsor sok meglepetést tartogatott a jelenlévőknek. Most, is egy vendégtánccsoport nyitotta meg a bált. Idén a Flinke Beine tánccsoport lépett fel Füzesi Józsefné és Gombosné Simon Amanda vezetésével. Az est további folytatásában finomabbnál finomabb ételeket szolgált fel a Fütte Bistro, majd a Karamell Cukrászda ünnepi tortáját szeletelték fel. A vendégek részesei lehettek egy kis videós időutazásnak is, hála Halassy Mária lelkes, segítő munkájának. A jó hangulatról a már megszokott módon a Brunner zenekar, és egy kis újításként a Sramlikings gondoskodott. Ezt követően a bálozók hajnalig keringőztek és polkáztak. A jól sikerült táncos rendezvény végén a szervezők megígérték, hogy jövőre, 2018. február 3-án ismét lesz svábbál Vecsésen.

Köszönet a támogatóknak: Apró Zsuzsanna, A2 autómosó, AGRO-Team Rajnai Bt., A/B 2004. BT, Abonyi Betti-kozmetikus, Abonyi Erzsébet-mesterfodrász, Afrodité Kozmetika, Arisona Bowling Club, Ars Una Stúdió Kft., AXIÁL, ,Bálint Ágnes Kulturális Központ, Borháló Vecsés, Brunner & Brunner Bt., Cream Café, Dein autószervíz, Fajt Élelmiszer Üzletház, Fazekas Annamária, Fazekas Mátyásné, Frézia Virágüzlet /E-Dekoráció, Früh-Ker Kft., Frühwirth Mihály, FÜTTE Bisztró, Gabriell Cukrászda, Halász Családi gazdaság, Hangulat Ajándékkuckó, Házi Savanyúság Kft., Herbária üzlet, – Tesco üzletsor, Ilzi Kraut Kft., Jónás Viktória Kozmetikus, Kaiser Autósbolt, Kaiserné Béres Orsolya, Karamell Cukrászda, Keve Papír Kft., Közép Tmk Kft., Kulturverein Wetschesch, Marosi Attila, Mérai kft., Rézner Bt., Silvána Virágüzlet, Szabó Mihály, Sziluett Fitt, Somogyi család, Német Nemzetiségi Önkormányzat, németmosóporok.hu, Orchidea Sun, Petz Márton, Rajnai Andrea fodrász, Rosmerein tánccsoport, Sárdi Edina – Gyöngyszem kozmetika, Stáció Hotel, Stiller család – UNIQA, Strom Kft., Stromi Kft., Szépségműhely-Zrínyi u., Szné Vera pedikűrös, Tófalvi Mónika, Tasnádi Zsuzsi műkörmös, Teleki Kálmán – Mr. Sauer, Trünkel Osztrák Élelmiszer Szaküzlet, Új Tündérkert Vendéglő, Válóczy Gumiszerviz, Varju Zoltán-fényképész, Vecsés Város Önkormányzat Oktatási Bizottság, Vecsési Fallabda Klub, VESAV Kft., Zentai Tamás, Zumba Zsu

Fehérné Fazekas Anett Rita