Benke Mária: Igazi élet…
Mikor igazi az Élet? gyerekszemmel
Ha biztonságban van a léted!
Ha nem dúl háború körötted,
nyugalomban élheted Életed.
Ha nincs természeti csapás,
békesség a célod, nem más…
Ha egészséges a Családod és Te,
boldog lehetsz, akkor vele…
Mikor igazi az Élet?
Ha meglátod a sok szépet!
Ha törődsz másokkal is,
szeretsz, s szeretnek Téged is…
Gondolkodva járod utad,
ha nyitott szemmel kutatsz
sok jó dolgot veszel észre,
boldogan gondolsz az Egészre!
Az igazi Élet maga a boldogság,
gondoskodás, szeretet a megoldás.
Ha igazi Életet akarsz élni,
tenni kell érte, nem kell félni.
ha mosolyogsz, magától jön
próbáld ki, ez Neked öröm…
Éld vidáman, tartalmasan Élted,
akkor lesz igazi az Életed.
Szénási Sándor István: Disznóölés
Napkorong kövén köszörült
késekkel kelt fel a hajnal,
nyögve nyikorgó kertkapu
ébresztett rejtelmes zajjal.
Nagy jövés-menés a házban,
pálinkás pohár koccanás
a konyhában és suttogás,
mély csönd, majd szörnyű visítás.
Dunna alatt reszkető
gyermekként a világ elől
messze menekültem volna,
hol jó az ember, és nem öl.
Szerettem én minden embert,
Papát, Mamát, Nagybátyámat,
de nehéz volt megérteni,
mért bántják kedves kocámat.
Vakargattuk göndör szőrét,
óljába friss szalmát tettünk,
kedvére sok krumplit főztünk,
röfi nyelven beszélgettünk.
Ahogy fent a sápadt égen
száját a Hold görbítette,
küszködve a könnyeimmel,
néztem kocám kiterítve.
Ettem volna tojást, tésztát,
bármit, ha ő tovább élhet,
elfogadtam volna érte
az utált tökfőzeléket.
Kelemen Bata Mária: Jótanács
Fagyanyóka vízpárából,
ablakokra csipkét horgol.
Így telik az éjszakája,
telt holdvilág figyel rája.
Lámpásának fénye alatt,
a munkája gyorsan halad.
Egy kisleány észreveszi,
mesélj róla! – Így kérleli.
Nézd! – Az ablakon jégvirág.
De, nem érzed az illatát.
Nincs is rá, semmi szüksége,
lenyűgöző a szépsége.
Tudd! – Soha le nem tépheted!
A vázádba, nem teheted!
A kezedbe, nem foghatod!
Ám, egész nap csodálhatod!
Óvd! – Vigyázz, ne légy ostoba!
Ha rálehelsz az nagy hiba!
Akkor, hűlt helyét láthatod!
Tettedet aztán bánhatod!
Bár, úgy átlátsz az üvegen,
mégis bánat ül szíveden.
Mélázz el csorbult csokrodon!
bús könnycsepp fut virágodon.
Ha az éjszaka újra fagy,
készítek neked másikat.
Százat, ezret, nagyon sokat.
De, sohasem ugyanolyat!
Kérlek, fogadd el tanácsom!
Lelj, sok csodát e virágon!
Rakd el, szívednek mélyére!
Őrizd emlékét örökre!
Varjasi Béla: Visszatekintve
Múló napok, múló évek,
elszálló idő s remények.
Így volt ez a Körünkkel is,
így jött el a kilencedik.
Írtunk eddig sok-sok verset.
Fogyasztottunk papírt, tollat.
Nem közöltünk durvát, nyerset.
Sok gondolat, megannyi mondat.
A tájékoztató közölte
a tizenegyedik oldalon.
Akit érdekelt figyelte,
miről szól az irodalom.
Törekedtünk rá, hogy tetsszen,
vagy éppen elgondolkodtasson.
Nem is reméltük, hogy minden
mondatunk szívekre hasson.
Akárhányan értékelték,
már az sikerünknek számít.
Főleg, ha emlékül eltették,
teljesült, mit szívünk áhít.
Játék volt, néha fejtörés.
Az eredménynek örülünk.
Azért volt minden törekvés:
jót tegyen Irodalmi Körünk.
