Köszöntötték a jubiláns házaspárokat

50 és 60 éve együtt, jóban-rosszban

November 30-án 20. alkalommal köszöntötték azokat a házaspárokat, akik idén tartották 25., 50., 60. vagy 65. házassági évfordulójukat.

Az első ilyen jellegű rendezvény 2000-ben volt, amely a család, a házastársi hűség példáját akarja a fiatalok, a gyermekek, az unokák számára követendő példaként állítani.

A program már kialakult az évek során. Az ünnepség első részében a Petőfi téri Jézus Szíve templomban dr. Huszka Mihály plébános atya üdvözlő szavai után Füleki Lívia anyakönyvvezető köszöntötte az ünneplő házaspárokat és családtagjaikat. A történelmi egyházak képviseletében a lelkipásztorok áldást küldtek a párokra és további boldog éveket kívántak nekik. Az anyakönyvvezetők előtt megismételték a polgári fogadalomtételüket, majd Szlahó Csaba polgármester köszöntője hangzott el, amit az ünnepeltek számára virágkosár és a házassági évfordulóra emlékező oklevél átadása követett.

Az ünnepség a Bálint Ágnes Kulturális Központban folytatódott. A polgármester úr pohárköszöntője után a vendégek elfogyasztották a Fütte Étterem ízletes vacsoráját. A Karamell Cukrászda jóvoltából ismét volt emeletes torta, melyből az ünnepelteknek és hozzátartozóiknak is bőségesen jutott. A hangulatot fokozta a Dupla KáVé és a Lumpen Klumpen Tánccsoport műsora. Aki akart már ekkor is táncra perdülhetett, de később DJ Lovi lemezlovas mindent elkövetett azért, hogy mindenki erejéhez mérten a táncparketten mutathassa be tudását.

A 2019. évben házassági évfordulójukat ünneplő házaspárok teljes névsora. Az ünnepségről többen hiányoztak betegség vagy más irányú akadályoztatás miatt.

Vaslakodalom – 65. házassági évfordulót ünnepelte:

Petrik Lajos – Bekker Terézia, Szanyi Károly – Frühwirth Erzsébet

Gyémántlakodalom – 60. házassági évfordulót ünnepelte:

Gál István – Tábori Antónia Ilona, Skribek László – Soós Ibolya, Szabados János – Kátai Erzsébet, Csóré Lajos – Molnár Ildikó, Pusztai László – Simon Mária

Aranylakodalom – 50. házassági évfordulót ünnepelte:

Fekete István – Mogyorósi Ilona, Fazekas József – Kakó Magdolna, Szabó Sándor – Géczi Mária,          Pável Béla József – Vőlgyesi Ilona Róza, Beitelbeck István – Lantos Erzsébet, Sipos József – Burján Etelka Eszter, Kövesdi János – Jaros Ágnes Erzsébet, Zsíros Károly – Pelyvás Emília, Czudor János – Mátyás Anna, Dobai László – Hoó Etelka,            Barta Ferenc – Berkó Terézia, Barják István – Molnár Mária Zsuzsanna, Balogh Sándor – Török Erzsébet, Nagy Lajos – Scheffer Ilona, Néma István – Kőhegyi Zsuzsanna,           Lapos György – Svébis Mária, Kolhász Albert – Lojs Erzsébet, Tábori Ferenc – Veres Margit, Bognár Pál – Oláh Ágnes Mária, Wolf Róbert – Juhász Ilona, Tóth Károly – Remete Jolán, Mecsér Béla – Domozi Mária, Jurinka Ferenc – Stiller Anna, Fejes Imre – Bartos Erzsébet, Misek Miklós – Kiss Judit Lenke, Szücs Jenő – Elmont Mária, Juhász István – Szabó Margit, Marosfalvi Vilmos – Jenei Katalin, Bordás Lajos – Kiss Erzsébet, Kovács László – Nepertik Rozália,

25 éve kötöttek házasságot

Ezüstlakodalom – 25. házassági évfordulót ünnepelte:

Papp Szilárd – Vincze Zita, Kis-Tóth János – Veréb Szilvia, Máté Tamás – Sáfrány Rózsa, Csukán Sándor – Bori Katalin, Burai Károly – Juhász Andrea, Filep Attila – Kovács Katalin, Fehér György – Balogh Judit, Antal András – Reubl Krisztina, Dr. Koszmáli József – Szatmári Andrea, Bartos Rezső – Kövér Erika, Pócsik Gergely – Kontrák Ibolya, Mészáros Zsolt Simon – Fekete Krisztina, Pohl Zoltán – Kárpáti Ágnes, Tolnai János – Szalai Anna Mária, Varga Norbert – Ferkel Zsuzsanna, Devecseri Gábor – Nagy Éva, Récze János – Horváth Andrea Mária, Kis Imre Kálmán – Kovács Veronika Rozália, Békési Zoltán – Kis Carmen, Major Csaba – Pap Teréz Mariann, Schaltmann Ferenc – Sebők Marianna, Sipka Tibor – Kovács Erika, Minkó Tibor – Gál Krisztina, Maros Ferenc – Varga Marianna, Orbán Ferenc – Jania Tímea, Nagy Attila – Gerda Edit, Szalai Zsolt – Liptai Ildikó, Latyák Ferenc – Volford Orsolya, Sztankovits Tibor – Balogh Erzsébet, Jenei Ferenc – Varró Tünde, Horváth Tibor – Kós Gabriella Mária, Kovács Attila – Makács Erzsébet, Nagy Imre – Tóth Andrea, Nyitrai Péter – Sárosi Mária, Ágnelli Lajos – Bálint Julianna, Hatvani Lajos – Darai Katalin, Pesti László – Lupis Andrea, Bimbó József – Hersch Krisztína

VT info