A 2017/18-as tanévben középszinten két érettségiző csoportunk volt.
A rendes érettségi vizsgára a 12.a (4 évfolyamos) osztályban 19-en, a 12.b (5 évfolyamos) osztályban 17-en jelentkeztek.
A két évfolyamon már több tanuló rendelkezik sikeres előrehozott vizsgával, elsősorban angol nyelvből (4 fő), illetve német nyelvből (6 fő), informatikából (1 fő), nekik így nem kellett mind az öt kötelező tantárgyból vizsgát tenniük, mert a korábbi eredmények természetesen beszámíthatók.
A 12.a évfolyamon 1 tanuló 2 tantárgyból jelentkezett emelt szintű vizsgára: kémiából és biológiából. A 12.b évfolyamon 2 fő angol nyelvből, 2 fő történelemből, 1 fő német nyelvből, 1 fő testnevelésből jelentkezett emelt szintű érettségi vizsgára.
Ebben a vizsgaidőszakban is voltak előrehozott vizsgák: angol nyelvből 26 fő a 10.b és a 11.b évfolyamon, németből a 10.b és a 11.b évfolyamon 4 előrehozott vizsga lesz középszinten.
Korábban érettségizett jelentkező is volt, akik közül 1 fő emelt szinten, szintemelő vizsgát tett német nyelvből, 2 fő javítani szerette volna korábbi eredményét a felsőoktatási felvételi miatt, ezért ők javítóvizsgát tettek középszinten matematikából és történelemből, 1 fő pedig kiegészítő vizsgát tett informatikából, mert korábban ebből a tárgyból nem érettségizett, de a felsőoktatási felvételi miatt szüksége volt erre a vizsgára.
Krupa Sándor













