I. világháborús hadisírokat hozna rendbe az önkormányzat

Testületi ülésről jelentjük

Az év első testületi ülését január 30-án tartották, ahol 18 napirendi pontot tárgyaltak. Ezen többek között pályázatot írtak ki a Bálint Ágnes Kulturális Központ és a Mosolyország óvoda
intézményvezetői állására, pályázatot nyújtottak be az I. világháborús hadisírok felújítására, és az I. világháborús emlékmű felújítására, továbbá megválasztották a 700 éves Vecsés rendez-vénysorozat szervezőbizottságát és elfogadták a Kolping Támogató Szolgálat beszámolóját

Polgármesteri beszámoló

Szlahó Csaba polgármester először a folyamatban lévő beruházásokról és pályázatokról tájékoztatta a képviselőket. Elmondta, hogy megkezdődött a Dózsa György úti orvosi rendelő épületének bontása. Ehhez kapcsolódóan a Vecsési Mentőállomás és Alapellátási Központ előzetes ajánlattételi felhívását 2017. december 22-én tették közzé. A jelentkezés határideje február vége. Így márciusban dönthetnek a kivitelezőről és utána elkezdődhet a munka. A Damjanich utcában előkészítették a területet az új bölcsőde építéséhez, valamint tervezik a DPMV Zrt. Károly utca–Kossuth utca sarkán lévő épület bővítését is. A Magyar Kézilabda-szövetség meghirdetett egy maximum 50 millió forintos keretet sportcsarnokok, tornatermek és szabadtéri sportpályák felújítására. Az önkormányzat erre benyújtott egy pályázatot, ugyanis a Gassalkovich iskola tornatermének tetőszerkezetét a beázások miatt fel kell újítani. A polgármester tájékoztatásul elmondta, hogy felkérte a földművelésügyi minisztert, hogy a támogassa a város nagy rendezvényeit. A Böllérversenyre, a Mesefesztiválra és a Káposztafesztre összességében 3 millió Ft támogatást kap Vecsés.

A polgármester külön kiemelte a kulturális rendezvényeket. December 17-én a Mindenki Karácsonya nagyon jól sikerült. Január 20-án a Bálint Ágnes Kulturális Központban a magyar kultúra napjának tiszteletére a Sebő együttes szerepelt egy sikeres műsorral, de az egész kulturális héthez kapcsolódó programok is a településhez méltóak voltak. A január 13-án megrendezett város bálja teltházas volt, és a január 27-én lebonyolított böllérverseny a kistérség egyik legszínvonalasabb versenyévé nőtte ki magát, amit mellesleg a Vecsési Barátok Köre nyert meg. Szlahó Csaba a szervezőknek utólag is gratulált a színvonalas lebonyolításért.

Döntöttek az óvodák és bölcsődék nyári zárva tartásáról

Az előző években a nyári időszakban a négy önkormányzati fenntartású óvodából egy időben két intézmény fogadta a gyermekeket négyhetes váltással. Ez a döntés sok családnak segített, hiszen a szülők nyáron nem minden esetben tudják megoldani gyermekük elhelyezését. A bezárás ideje alatt az éves karbantartási és felújítási munkálatokat végzik az intézményekben, továbbá a dolgozók ebben az időszakban tudják kivenni szabadságuk nagy részét. 2018-ban a Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda és a Vecsési Tündérkert Óvoda június 25-től július 20-ig, a Vecsési Mosolyország Óvoda és a Bálint Ágnes Óvoda július 23-tól augusztus 17-ig nem fogad gyermekeket.

A Semmelweis Bölcsőde 2018. július 23-tól augusztus 17-ig tart szünetet.

Pályázatot írtak ki intézményvezetői állásokra

Az idén két, az önkormányzat fenntartásában működő intézmény vezetői állására kell pályázatot kiírni. Az egyik a Bálint Ágnes Kulturális Központot, míg a másik a Mosolyország óvodát érinti. Kis Tóth János és Kovácsné d’Elhougne Ilona megbízása 2013. augusztus 1-jétől 2018. július 31-ig terjedő időszakra szólt. A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az intézményvezető kiválasztása nyilvános pályázat útján történik. A pályázatok benyújtásának határideje a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv internetes oldalán történő megjelenéstől számított 30 nap. A pályázati kiírás megtekinthető a város és a Vecsési Tájékoztató honlapján (ww.vecsesitajekoztato.hu).

Pályázati pénzből felújíthatják az I. világháborús emlékművet

I. világháborús emlékmű

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány XX. század Intézete pályázatot írt ki I. világháborús emlékművek helyreállítására. A Fehér János Közhasznú Alapítvány a Hősök ligetében található emlékmű felújítására és környezetének parkosítására szeretne pályázni. Az elnyerhető támogatás maximum 2 millió 500 ezer forint lehet. A beruházást 2018. május 31-ig kell megvalósítani. A pályázati kiírás szerint a képviselő-testület támogatása nélkül az alapítvány nem pályázhatna. A képviselők egyhangúlag támogatták a kérelmet.

I. világháborús hadisírokat hozna rendbe az önkormányzat

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) a Magyarországon fellelhető első világháborús hadisírok rendbehozatalára írt ki pályázatot. A pályázat keretében az elhanyagolt, forráshiány miatt nem megfelelően gondozott első világháborús hadisírok és emlékművek állagmegőrző karbantartására és felújítására lenne lehetőség. A pályázati program célja, hogy ily módon is ébren tartsa az első világháborúval kapcsolatos társadalmi emlékezetet, s ezáltal hozzájáruljon a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló magyar és európai identitás erősítéséhez. Vecsésen a temetőben 15 ilyen sírhelyet tart nyilván a múzeum. A megpályázott összeg hadisíronként 100 000 forint. A pályázat beadási határideje 2018. december 31.

Megválasztották a 700 éves Vecsés rendezvénysorozat szervezőbizottságát

2018-ban lesz 700 éves Vecsés. E kerek évfordulóra készülve városi és városrészi ünnepségek megszervezését tervezi az önkormányzat. A programsorozat koordinálásra felállítottak egy szervezőbizottságot. A bizottságba beválasztották Tábori Ferenc alpolgármestert, Czibolya Zoltán képviselőt, Kis Tóth Jánost a BÁKK igazgatóját, a Német Nemzetiségi Önkormányzat által delegált személyt és Kortye Vilmost.

Polgár