A Tiszta Szívvel Egy Szebb Világért Alapítvány jótékonysági gálát szervez február 8-án a vecsési Bálint Ágnes Kulturális Központban. Az esemény egyik fő szervezője, az alapítvány egyik alapítója, Lőrinczi György, aki 18 éves koráig versenyszerűen úszott, Vecsésen is oktatott úszást, jelenleg a Vasas úszó szakosztályának edzője.
Az egész napos rendezvény célja, hogy az alapítvány koncertek, motivációs előadások, tombolasorsolás, valamint támogatói jegyek bevételével támogatást nyújtson rászoruló családok számára. Két jó baráttal találták ki az alapítvány alapötletét, hátrányos helyzetű családok megsegítésére, elsősorban a sportolási lehetőségek, a tanulás és a munka terén
„Akiknek elmondtuk, mindenki jó kezdeményezésnek találta, és ez igaz a februári rendezvényre is, ahol számos támogatónk is kitelepül. De rajtuk kívül is többen segítenek, éttermek ételosztással, más cégek tombolával járulnak hozzá a kezdeményezéshez. Neveket nem szeretnék mondani, nehogy valakit kihagyjak” – mondta érdeklődésünkre Lőrinczi György.
Első rendezvényük keretében szeretnék többek között bemutatni tevékenységeiket, amelyek célja a fenntartható és hosszú távú változások megvalósítása.
„Aki segíteni szeretné az alapítványt, az a bankszámlaszámára tud utalni egy számára tetsző támogatási összeget, de emellett a tombola bevétele, illetve a támogatói jegyekből befolyó összeg is az alapítványba kerül. Sok szervezet ajánlott fel emléktárgyakat, a vízilabda-válogatott egy általuk aláírt labdával, az olimpiai bajnok vívó Szász Emese egy szintén aláírt vívódresszel támogatnak, de a birkózó Lőrincz-testvérek, Tamás és Viktor, a tokiói olimpia hősei egy szintén aláírt bekeretezett birkózóruhát bocsátanak licitre” – mondta a főszervező.
De példaként kiemelte az Altisz Alapítványi Gimnáziumot, amely gyermekeknek ajánlott fel továbbtanulási segítséget. Mivel náluk a megszokotthoz képest később kezdődik a tanítás, így a sportoló gyerekek a reggeli edzés után tudnak iskolába menni.
A gála alkalmával számos olimpiai bajnok és nagyszerű sportoló is megtiszteli jelenlétével az eseményt. Ők értékes tanácsokkal látják el a sport iránt elkötelezett fiatalokat, valamint személyes tapasztalataik alapján inspiráló élménybeszámolókat tartanak.
A rendezvényre több sportszervezet is kivonul, hogy személyes tanácsadással segítsenek az érdeklődőknek, miközben a legkisebbek számára arcfestés és kézműves programok lesznek, de táncbemutató, mentál-coach tanácsadás is várja az érdeklődőket.
Az alapítvány bemutatkozó gáláján szeretnék elmondani, milyen terveik vannak a jövőben. „Hosszabb távú terveink között szerepel, hogy húsvétkor és nyáron is rendezzünk hasonlóan nagyszabású gálát. Már tavaly decemberben mikulás környékén szerettük volna megtatani a mostani rendezvényt, de akkor még adminisztrációs hiányosságok miatt erre nem volt lehetőségünk”.
Országos szinten mindig máshol szeretnének jótékonysági gálát szervezni. A legnagyobb álmuk, hogy akár már idén az MVM Dome-ban tarthassanak egy nagyszabású rendezvényt. Fő motivációjuk, hogy nem szabad feladni az embernek az álmát.
Sz. Gy.














