Farsangi szemétszedő akciót tartott február 11-én a Kispatak Természetvédő Egyesület és Hulladékkommandó. Az önkéntesek ezúttal a lakótelep mögötti kiserdőt tisztították meg az illegális szemétlerakattól.

Ez volt a harmadik alkalom, hogy bohókás farsangi szemétszedésre invitálták a vecsésieket a környezetvédő egyesület tagjai. A szervezet vezetője, Krojher Gabriella elmondta, kutyasétáltatók hívták fel a figyelmüket a lakótelep mögött lévő kiserdőben eluralkodott áldatlan állapotokra.

– A lakótelepen élők kutyasétáltatás közben figyeltek fel a hatalmas mennyiségű szemétre. Azzal kerestek meg, hogy szeretnék, ha felszámolnánk ezt a lerakatot. Amikor kimentünk, hogy felmérjük a helyszínt, a rengeteg szemét mellett egy összetákolt épületet is találtunk, amiben két hajléktalan lakott. Őket sikerült elköltöztetni, tudomásom szerint normális, rendezett körülmények közé kerültek, és a szállásadójuktól munkát is kaptak. A bódé környezetében további nagymennyiségű, ránézésre 50 köbméternyi szemetet találtunk, amit a következő alkalommal, áprilisban szedünk össze – mondta Krojher Gabriella.

Az egyesület elnöke elárulta, hogy az önkormányzat által is támogatott szemétszedő akció igazi összefogással valósult meg. Tavaly több olyan megmozdulás is volt, ahol a hirdetések ellenére alig néhányan gyűltek össze, ezzel szemben február 11-én harminc önkéntes vett részt a munkában. Reggeltől ebédidőig egy konténernyi hulladéktól szabadították meg a környezetet.

– Nagyon jó hangulatban telt a szemétszedés, igazi csapatmunka volt. Nagy lendületet adott a kezdeményezésnek, hogy Papp Gábor felajánlotta, kifizeti a hulladék elszállítását. A konténer megtelt a délelőtt folyamán, és összegyűlt még nagyjából nyolc köbméter hulladék, amit az önkormányzat szállított el. Nagyon jó volt látni, hogy ennyi lelkes ember gyűlt össze, bízom benne, hogy következő szemétszedések is ilyen jól alakulnak. Külön öröm számomra, hogy sok pozitív visszajelzést kaptunk, sokan megköszönték a munkánkat – összegzett Korjher Gabriella.

Az egyesület elnöke elmondta, a következő akciót az önkormányzattal közösen április 15-ére tervezik. Ez egy nagyobb, a város több területét érintő szemétszedés lesz a Föld napja alkalmából. A kezdeményezéshez az iskolák is csatlakoznak, de önkénteseket is várnak.

A szemétszedő akciókkal kapcsolatos friss információk elérhetők a Kispatak Természetvédő Egyesület és Hulladékkommandó Vecsés Facebook-oldalán.

VA