Az új intézményben ötvenhat gyermek gondozására lesz lehetőség.

Ünnepélyes keretek között tették le február 15-én a Damjanich utcában épülő új bölcsőde alapkövét, ezzel egy időben a bokrétaünnepet is megtartották. A kivitelezési szerződés aláírását követően a munkálatokat végző Reogroup Kft. a közelgő ősz miatt azonnal elkezdte a beruházást, sokáig nem tudtak olyan időpontot találni az ünnepélyes alapkőletételre, amely mindkét félnek ideális lett volna, ezért most pótolták a jeles eseményt. Az ünnepségen részt vett – és beszédet mondott – Szlahó Csaba polgármester, a képviselő-testület tagjai, továbbá Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, Szabó István, Pest Vármegye Közgyűlésének elnöke és Káldy Györgyné, a Semmelweis Bölcsőde intézményvezetője.

Szlahó Csaba elmondta, az új bölcsőde megépítését az indokolta, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedett a kisgyermekes családok száma Vecsésen.

– A főváros közelsége, a fejlett infrastruktúra és a barátságos városkép sok fiatal párt vonzott Vecsésre az elmúlt évtizedben, ezzel együtt a kisgyermekes családok száma is folyamatosan emelkedett a városban. Jelenleg két, 60 és 56 férőhelyes bölcsőde működik a városban, melyek már az átadásaikkor sem tudták ellátni a települési igényeket. Sok szülőre jellemző, főleg a mai világban, hogy még azelőtt szeretne visszatérni a munka világába, mielőtt gyermeke eléri az óvodást kort. A projekt hosszútávú célja az esélyegyenlőség biztosítása a kisgyermekes édesanyák számára, azzal, hogy bölcsődei szolgáltatás igénybevételével visszasegítjük őket a mukaerőpiacra – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy az új intézmény befogadóképességének köszönhetően másfélszeresére emelkedik Vecsésen a bölcsődei férőhelyek száma.

A Tipegők bölcsőde szomszédságában, a Damjanich utca 38. szám alatt épülő 721 négyzetméter alapterületű új bölcsőde két gondozási egységben, négy csoportszobával rendelkezik majd, és 56 gyermek befogadására lesz alkalmas. Az épületben fejlesztőszobát, melegítőkonyhát – az ételeket a főintézmény főzőkonyhájából szállítják a gyerekeknek – és egyéb kiszolgáló helyiségeket is kialakítanak. Az új intézmény a Semmelweis Bölcsőde telephelyeként működik majd.

Az épületet egy 116 négyzetméteres fedett terasz és egy mozgatható fedésű teraszrész köti össze az 591 négyzetméteres kerttel, ahol nyáron a szabad levegőn, de árnyékban pihenhetnek a kicsik. Az épület mögött egy tágas, 1276 négyzetméteres játszóudvar várja majd a gyerekeket, korszerű játszóeszközökkel és gumiburkolatú úttal, amely kismotorozásra is alkalmas lesz. A gépkocsik számára az épület előtt alakítanak ki parkolásra alkalmas térkőburkolatos felületet, egy darab akadálymentes parkolóval.

Az építési munkálatok tavaly kezdődtek és január végére már elérte az 50 százalékos készültséget az épület. A beruházás várhatóan május 30-án fejeződik be, így a szeptemberben kezdődő nevelési évet 56 gyermek kezdheti meg az új intézményben.

Négy csoport-szobás új bölcsőde építése Vecsésen

A VEKOP-6.1.1-21-2021-00014 számú beruházás európai uniós forrásból valósul meg, az új bölcsődére a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program „Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése” című pályázaton nyert 599,78 millió forint vissza nem térítendő támogatást a város önkormányzata.

Az építőiparban tapasztalható jelentős áremelkedések miatt Vecsés Város Önkormányzata kérvényére további 210 077 470 forint kiegészítő támogatást biztosított az állam a 1629/2022.(XII.15.) kormányhatározattal.

Pintér Tibor, Varga János