Bár kint még fagyok voltak, a tél nem igazán akart tovább állni, a Vecsés SE bokszolói már szereztek pár forró pillanatot maguknak, illetve az ellenfeleiknek. 

Jól indult az év, túl vagyunk már egy-két nagy nemzetközi és hazai versenyen is. Az Énekes István U19-es emlékversenyen négy bokszolónk is szerepelt, Nagy Bernadett és Ramocsa Virág ezüstérmes lett, a fiúk közül pedig Czibi Norbert bronzérmet szerzett – kezdte értékelését Seres Attila, a bokszklub elnöke.

Az ökölvívást kedvelők számára legalább ekkora hírértékkel bír, hogy Nyögéri Sára az ifiktől átlépett a felnőttek közé. Seres szerint ez egy nagy lépés a pályafutásában még úgy is, hogy serdülőkora óta válogatott kerettag, és már korábban is megfordult a felnőttek között. A tavalyi országos bajnokságon külön engedéllyel indult, és több válogatott kerettagot legyőzve lett második.

– A legkisebb tehetségünk, Varga Vivien tavaly az U15-ös Eb-n ezüstérmes lett a két évvel idősebbek között, most pedig Romániában a Dracula Openen szerepelt, és egy olasz, illetve ukrán ellenfelet legyőzve nyert meg egy olyan versenyt, melyen tizennyolc ország versenyzői vettek részt.

A felnőtt lányok Frankfurtban az Art of Boxing Cup Frankfurt elnevezésű viadalon mutatták meg magukat, melyen 20 ország szerepelt.

– Pap Kata szoros, megosztott pontozással maradt alul a szlovák Nicole Durikova ellen, így ezüstéremmel zárta a tornát. Varga Dorina szintén ezüstérmet szerzett. Szűcs Szabina előbb két német ellenfelét legyőzte, majd a döntőben nem állt ki a riválisa, így lett első – összegzett a klubvezető.

Március 16. és 22. között rendezik meg Debrecenben a Bocskai István Ökölvívó Emlékversenyt, melyen szintén három női versenyző vesz részt, Szűcs Szabina mellett Nyögériért és Pap Katáért szoríthatunk.

– Szűcs Szabina mintegy 170 mérkőzésnél jár, melyek közül 130 nemzetközi összecsapás volt. Rutinosnak számít a magyar és a nemzetközi mezőnyben is, ezért úgy döntöttünk, kikacsintunk a profi világ felé is – mondta el a fantasztikus hírt Seres.

Európa-bajnoki vagy világbajnoki címmeccset szeretnének játszani a közeljövőben. Véleménye szerint ez egy jó irány a klub kiemelkedően legeredményesebb versenyzőjének a pályáján, ugyanakkor az amatőr státuszt sem szeretnék végleg feladni.

– Ahány nemzetközi meccset már megvívott, biztos fogunk több ismerőssel is találkozni. A kétperces menetekhez hamar hozzá lehet majd szokni, amire leginkább fel kell készülni, azok a 8-10 menetes találkozók lesznek – mondta azzal kapcsolatban, mi jelentheti a legnagyobb változást az amatőr és a profi meccsek között.

Sz. Gy.