Évente leírjuk, hogy a farsangi hónap, a február mellett szeptember a leginkább bulizós hónap. Arató bál a nyitány, a háromnapos Búcsút a több tízezer embert megmozgató kétnapos Káposztafeszt követi, és utána a Szüreti mulatság zárja a rendezvénysort. Mindegyiknek megvan a maga jellegzetessége. A szüretinek a sok előkészület után egy strapás nap, amely valóban 24 órát tart.

Hunya-Zehet­mayer Adrienn, a mu­lat­ság főszervezője és a szüreti tánc koreográfiájának megálmodója és betanítója elmondta, hogy a fiatal lányok és fiúk kiválasztása az első feladat. Alapszabály, hogy a fiatalok három, maximum négy alkalommal vehetnek részt a mulatságon, akár más és más partnerrel. A pótlás nem jelent gondot, mert szinte várólista van, így az utánpótlás megoldott. Némi korlátot jelent, hogy a felső korhatár a húszas évek elején van, de a tinédzserek között is nagyon népszerű a buli.

A kiválasztott párok folyamatosan gyakorolnak, hogy a táncot jól megtanulják s még álmukból is felkelve, elropják.

De ez messze nem minden, és hogy miért nem – kicsit kivonatosan – de elismételjük. Kell a szép ruha a lányoknak, a fiúknak csikós ruha, kellenek betyárok és lovak, három hintó, ami a lányokat, a bírókat és a zenészeket szállítja.

Lovas legények – Fotó: Déri Tímea

A lovas legények és a betyárok a kocsikkal együtt végig járják a lányos házakat és némi vendéglátás fejében kikérik a szülőktől a leánykákat. Persze, közben megy a kurjongatás, szól a zene és mindenütt sok a kíváncsi bámészkodó.

Mindezek és a hajnalig tartó bál szervezője, az aprólékos feladatok megoldója idén Gergely Panna és Kaári Áron volt. Ezúttal 14 párnak és hat betyárnak kellett biztosítani mindent.

A két bíró – Fotó: Pálfi Miklós

A szigorú bírók szerepét Fazekas Tibor és Strohmayer János látta el. A kocsikat Kókai István, Frühwirth Gábor és Dornyák József  biztosította. A zenét – ugyanúgy, mint máskor – a Brunner Zenekar szolgáltatta.

Vidám tánc az a koszorúsháznál. Ezúttal Szlahó Csaba polgármester és felesége, Ágnes volt a vendéglátó – Fotó: Déri Tímea

A szokásnak megfelelően délután három órára kell a koszorúsházhoz érni a teljes kompániának. Illusztris személy volt most a házigazda, mert Szlahó Csaba polgármester és felesége, Ágnes volt a vendéglátó. Itt illik eltáncolni a szüreti táncot, és illik a teljes vendégsereget ellátni étellel-itallal. A díszes szőlőkoszorú Sarkadiné Magdi és Déri Kati alkotófantáziáját dicséri.

A hagyományt illik folytatni, így most is a szép, hosszú menet az Epresbe ment, ahol a fiatalok szülei, rokonai, barátai várták őket és itt is megcsodálhatták a fiatalok jókedvű táncát.

Rövid pihenő után 20 órától kezdődött a Grassalkovich iskola tornacsarnokában a bál. A fáradt főszereplők még itt is kétszer – nyitányként és éjfélkor – bemutatták a szüreti koreográfiát. A fergeteges hangulathoz a Brunner Zenekar a talpalávalót, a Platz Büfé az ételt-italt biztosította.

Hunya-Zehetmayer Adrienn hálásan köszöni Fazekasné Gombár Mónikának, hogy az esemény háziasszonyaként emelte a rendezvény fényét. Adrienn köszöni a fiatalok lelkes és odaadó munkáját, valamennyi közreműködő és támogató hozzáállását, mert nélkülük nem sikerülhetett volna ilyen emlékezetessé ez a nap.

Szalontai János