Már tizenöt éves korában valóra vált gyermekkori álma, amikor az Ifjúsági Magazin rovatvezetője lett, ám ez még csak a kezdet volt. Az elmúlt három és fél évtizedben bejárta a hazai médiát, a nyomtatott sajtótól a rádión és tévén át, elismerésre méltó szakmai karriert épített. Szappanos Krisztina a Magyar Rádió, az MTV, az RTL és a Való Világ kulisszatitkai mellett arról is mesélt, miért tért vissza végül Vecsésre. Tekintettel arra, hogy kollégák vagyunk, ezúttal tegező formában közöljük az interjút.
– Egészen fiatalon, általános iskola után léptél az újságírói pályára. Mesélj a kezdetekről, mi motivált, miért vonzott annyira ez a szakma?
– Nem tudnám egyetlen élményhez vagy személyhez kötni, de valahogy mindig is tudtam, hogy újságíró-rádiós-tévés szeretnék lenni. Így, mindhárom egyszerre. Otthon, a családdal mindig sokat beszélgettünk, és hamar rájöttem, hogy engem szinte minden érdekel. Amint felvettek Budapestre középiskolába, már az első héten bementem az Ifjúsági Magazin szerkesztőségébe, hogy szeretnék ott dolgozni. Azt mondták, hogy túl fiatal vagyok. De meg tudtam őket győzni, miután megmutattam az írásaimat. Néhány próbacikket követően kiküldtek egy újonnan megalakult zenekarhoz, a Republic-hoz interjút készíteni. Nem sokkal később, 15 évesen rovatvezető lettem az IM-ben.
– Hogyan kerültél be a Magyar Rádióba és a Tévébe?
– Tizenhat évesen, iskola után bejártam a Magyar Rádióba, hogy szeretnék ott dolgozni. Sokadik próbálkozásra kaptam egy lehetőséget, amivel élni tudtam. Ezután végig jártam a szamárlétrát: mikrofonengedélyt szereztem, riporter, szerkesztő, majd műsorvezető lettem. A tévéhez a rádión keresztül vezetett az út, ahol híre ment, hogy jó témáim vannak és sok riportot készítek. Ekkor keresett meg Győrffy Miklós, hogy „Ki az a Szappanos Krisztina?” Amikor megtalált, csodálkozva annyit mondott: „Maga csak ekkora?” Nem gondolta, hogy még iskolás vagyok. Felajánlotta, hogy dolgozzak az MTV-ben is. Megköszöntem a megtisztelő ajánlatot, de hozzátettem, hogy Déri János a lelkemre kötötte, hogy fiatal lányként sose fogadjak el protekciót, és én tartottam magam ehhez. Győrffy ezen jót mosolygott, és azt mondta, hogyha egyszer önerőből mégis bejutnék a Magyar Televízióba, akkor keressem meg. Néhány hónap múlva kollégák lettünk a Budapesti Regionális Híradó szerkesztőségében.
– 1995-ben, húszévesen önálló műsorod indult a Magyar Rádióban Valóságos Csodák címmel. A tudományos ismeretterjesztő műsor 300 adást élt meg. Nehéz volt ezen a területen fiatal újságíróként érvényesülni?
– Ez egy abszolút saját műsor volt az alapötlettől a megvalósításig. Kezdetben nagyon nehéz dolgom volt. Rádióműsorként indult, aztán átvittem az akkori ATV-be. Olyan „valóságos csodákkal” foglalkozott, amelyekre már megvolt vagy még keresték a tudományos magyarázatot. Mivel olyan témák érdekeltek, mint például az emberi agy, genetika, űrkutatás, tudat alatti manipuláció vagy nullponti energiakicsatolás, ezekhez többnyire ritkán vagy sosem nyilatkozó szaktekintélyek voltak az illetékesek. Tehát ahhoz, hogy tízen-huszonévesen egyáltalán szóba álljanak velem és eljöjjenek a műsoromba, az elvárható szakirodalom sokszorosát kellett elolvasnom, hogy felkészült és számukra is hiteles legyek. Büszkén mondhatom, hogy végül senki sem mondott a meghívásomra nemet.
– Milyen témák érdekelnek igazán? Az évtizedek alatt változott az érdeklődési köröd?
– Tizenévesen főként zenekarokkal, színészekkel, sportolókkal készítettem interjúkat. Középiskolásként és egyetemistaként szó szerint éjjel-nappal dolgoztam. Az érdeklődési köröm sokáig állandó volt: közismert emberekkel interjúk készítése, tudományos és gazdasági témák, valamint a napi kül- és belpolitikai hírek. Aztán elindultak a kereskedelmi rádiók és tévék. Huszonegy évesen hírszerkesztő-hírolvasó lettem a 92.9 Star Rádióban, majd a Roxy Rádióban. Később a szórakoztató műfajokat az RTL-nél szerettem meg, ahol kreatív szerkesztő voltam. A különböző műsorok mellett, több mint 10 évig készítettem sztárinterjúkat és írtam forgatókönyveket Fábry Sándornak.
– A teljesség igénye nélkül dolgoztál a Magyar Rádióban, az MTV-nél, az RTL-nél, a TV2-nél, a Danubius és a Roxy Rádióban, illetve a CKM, a JOY, a Médiafigyelő és a CEO magazinoknál. Melyik volt a kedvenc munkahelyed?
– Mindig szerettem több lábon állni, és hosszú évekig dolgoztam különböző szerkesztőségekben. A Magyar Rádió volt az „első szerelem”. Vele egy épületben működött a Danubius Rádió, amely fiatalos hangzásával jobban illett a 18 éves énemhez. Ott elsősorban Rónai Egon és Bochkor Gábor riportere voltam. Egyik kedvenc szerkesztőségem a CKM volt, ahol mindenféle érdekes-tudományos írásom jelent meg. A CEO Magazin a gazdasági felsővezetők lapja által bővül a kapcsolatrendszerem. A Médiafigyelő pedig szakmai újság volt, amelyből több cikkem később ajánlott szakirodalom lett az egyetemeken. Televíziók közül pedig az RTL volt számomra a kreativitás fellegvára.
– A háttérmunkában is kipróbáltad magad, az RTL és a TV2 több fontos szórakoztató műsorában – mint pl. a Való Világ első három évada, a Survivor, az Áll az alku vagy a Legyen Ön is Milliomos, hogy csak párat említsünk – a szereplőválogatást vezetted. Milyen képességek alapján választottak ki erre a feladatra és mi volt a legérdekesebb, illetve a leginkább lehangoló élményed ebben a munkakörben?
– Mivel már volt szerkesztői tapasztalatom és általában jók az intuícióim, az RTL akkori kreatív igazgatója, Árpa Attila felkért, hogy legyek az ország első valóság showjának, a Való Világ casting igazgatója. Több ezer emberből válogattuk ki azt a néhány tízet, akikre ezt a nagy költségvetésű, később példátlanul sikeres televízió műsort lehetett alapozni. A hazai tévékben erre a formátumra még nem volt tapasztalat, ezért egy holland produkciós cég emberei képeztek ki minket szakmailag. Azt kérték, valószínűsítsem, kik azok, akik három hónap után is még bent lesznek a műsorban. Az egyik favoritom Majoros Péter, azaz Majka volt. És valóban, még mindig a képernyőn van. Büszke vagyok rá és megható, hogy amiért hittem benne, még tavaly is küldött egy köszönő videóüzenetet. A Való Világ után a többi casting megbízás már folyamatosan érkezett mindkét kereskedelmi tévétől. Több ezer emberrel beszélgetve, óhatatlanul is fejlődik az emberismeret. És ha már a lehangoló részére is rákérdeztél, túl sok ember titkát tudtam meg, és ezek jelentős része nem szívderítő.
– Eddig az országos médiumokat említettük, de a legelső újságírói munkád itt helyben, a Vecsési Egy-S-Más című lapnál volt. Adott olyan élményt, inspirációt egy pici helyi lap, amire ma is szívesen emlékszel vissza?
– Azt, hogy nyomtatásban jelentek meg az írásaim és rendszeresen publikálhattam, a Vecsési Egy-S-Más szerkesztőségében éltem meg. Én voltam köztük a legfiatalabb, és élmény volt látni, hogy helyi fiatalok kreatív alkotói munkát végeznek. Mivel helyben jelent meg a lap, személyes visszajelzéseket is kaptunk az olvasóktól. Ekkor tudatosult bennem, hogy a leírt szavaknak igenis súlyuk van.
– 2011 óta helyben dolgozol, a Williams TV Vecsési Magazin című műsorának szerkesztője vagy, 2013 óta pedig az önkormányzat sajtóreferense is. Miért váltottál a helyi médiára?
– Mivel az országos médiumokban már minden álmomat megvalósítottam, ezért az addigi tapasztalataimra alapozva, új célokat tűztem ki magam elé. Vecsési vagyok, itt nőttem fel, és bár sokáig éltem a fővárosban, a férjemmel Vecsésen akartunk családot alapítani. Van három csodálatos gyermekünk. 2011-ben óvodások voltak, amikor a Williams TV épp szerkesztőt keresett a Vecsési Magazinhoz. Azóta is együtt készítjük a műsort ifj. Kortye Vilmossal, akivel bár mindenben eltérő a személyiségünk, ugyanúgy nagy teherbírású, mint én, és a közös munkában gördülékenyen produktívak vagyunk. A Polgármesteri Hivatalhoz 2013-ban hívtak sajtóreferensnek. Megtisztelő volt a felkérés, nagyszerű embereket ismerhettem meg, akikkel azóta is együtt dolgozunk.
– Nem hiányzik a nagyobb kihívás, a régi pezsgés, a szerkesztőségek hangulata?
– Én mindig megtalálom a kihívásokat, mert nem szeretem az egyhangúságot. Számomra rendkívül fontos, hogy akikkel együtt dolgozom, azokkal kreatívan együtt tudjunk gondolkodni és új, jó dolgokat hozzunk létre. Mivel ezek itt Vecsésen megvalósulnak, örömömet lelem a jelenlegi munkaköreimben is.
– Mi kell ahhoz, hogy a tiédhez hasonló szakmai pályát járjon be valaki a médiában? Tudás és szerencse, de milyen arányban?
– Célok, kitartás, jó képességek, kreativitás és megbízhatóság – ezek a legfontosabbak szerintem, mert nélkülük a szerencse semmit sem ér. Az kétségtelen, hogy nagyon szorgalmas voltam és valószínűleg tehetséges is, mert ennyi éven át ennyi jó műsorban nem lehet másképpen helyt állni. Nemrég megkérdeztem az egykori egyetemi oktatómat, a József Attila-díjas költőt, Turczi Istvánt, hogy miért emlékszik rám mind a mai napig. Azt válaszolta, „feltűnt, hogy pontos a helyzetfelismerő képességed, gyorsan és jól reagálsz dolgokra, és nagyon empatikus, rendkívül intuitív vagy, ráadásul korrekt is, ami manapság ritka!” Ő így látott engem, és azt hiszem, talán mások is.
– Gondoltál valaha a pályaelhagyásra?
– Egyszer kipróbáltam magam más területen is, amely testhezálló lehetett volna számomra. A szereplőválogatásokhoz gyakran hívtam szakmai segítségnek egy jó nevű pszichiátert, akivel egy rugóra járt az agyunk a személyiségelemzésben. Ő hívott el időnként a magánrendelőjébe interjúztatni. Rengeteg ember személyes problémáját ismertem meg, de én ezeket nem akartam magamban hordozni. Ezért újabb tapasztalatokkal gazdagodva, inkább maradtam az eredeti szakmámnál.
– Ennyi év után mi az, ami még inspirál, és milyen terveid vannak a jövőt illetően?
– Mindig vannak új ötleteim, és hajt az alkotási vágy. A mai napig élvezem a munkámat. A jövőmet is Vecsésen tervezem folytatni, mert mind szakmailag, mind emberileg jól érzem magam azokkal, akiket az elmúlt tizenöt évben megismertem. Szeretném megtartani továbbra is az egyensúlyt az életemben, mert a sok munka mellett, még fontosabb a magánélet. Készülőben van egy könyvem is, de erről majd csak ha megjelenik, akkor mondanék többet.
VN
