A házszámok feltüntetése az ingatlanokon több szempontból is fontos. Vészhelyzet esetén a mentők, tűzoltók vagy rendőrök számára ez az elsődleges tájékozódási pont. Többek között ezért is nagyon fontos, hogy minden lakóingatlanon jól látható helyre helyezzék el a házszámtáblákat.
Talán sokan bele sem gondolnak, hogy a házszámok kihelyezése nemcsak a kényelmet szolgálja, de még csak nem is esztétikai kérdés – bár a rendezett utcaképhez is hozzájárul –, hogy az ingatlanon díszes táblákat helyezzenek el. A házszámtáblák elsősorban a biztonságunkat és a mindennapi szolgáltatások zavartalan működését segítik. Leginkább ezért fontos, hogy jól látható helyre és megfelelő méretben helyezzük ki, hiszen kritikus helyzetben akár életet is menthet. Emellett a csomagok és levelek késésének vagy elvesztésének is okai lehetnek a rosszul vagy egyáltalán nem jelölt házszámok.
A házszámtáblák kihelyezése téma volt a júniusi képviselő-testületi ülésen. A közérdekű kérdések napirendi pontnál Szabó Attila önkormányzati képviselő jelezte, hogy számos ingatlantulajdonos nem tesz eleget kötelezettségének. A következő sorok az önkormányzat felhívását és az idevonatkozó szabályokat tartalmazzák.
A házszámtáblák kihelyezéséről az ingatlantulajdonos saját költségén köteles gondoskodni a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14/A. § (5) bekezdése alapján.
A házszámtáblák kihelyezésének szabályait Vecsés Város Önkormányzata képviselő-testületének a közterületek elnevezéséről és a házszám-megállapítás szabályairól szóló 24/2013. (X.31.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet) szabályozza. A Rendelet szabályai alapján:
- A házszámtáblát az ingatlan kerítésére vagy falára, a közterületről jól látható módon kell elhelyezni.
- Saroktelek esetén a házszámtáblát azon az oldalon kell elhelyezni, amely közterületre az ingatlant számozták.
- Társasházak esetén a házszámtáblát lépcsőházanként kell elhelyezni.
- A házszámtábla beszerzéséről, szükség esetén cseréjéről, pótlásáról az ingatlan tulajdonosa saját költségén köteles gondoskodni.
A házszámtábla kihelyezéséért az ingatlantulajdonos és az ingatlant bármilyen jogcímen használó személy egyetemlegesen felelős. A Rendelet szerinti fenti kötelezettségnek új építmény esetében a használatbavételi engedély kiadásától számított 30 napon belül, a házszám megállapításáról vagy változtatásáról szóló döntés jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül kell eleget tenni.
Akik a fenti szabályokat megszegik, vagy elmulasztják kihelyezni a házszámtáblát a Rendeletnek megfelelően, közigazgatási bírsággal sújthatók, mely összege természetes személyek esetén kétszázezer forintig, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek esetén kétmillió forintig terjedő összeg lehet.
Ezek alapján ismételten kérjük a tisztelt lakosságot, hogy a Rendelet szabályainak megfelelően gondoskodjanak a házszámtáblák megfelelő kihelyezéséről!
VT infó













