Ismert, kedves mesék, öröm és közös emlékek szeptember 7-én!

Régen volt, hogy 2010 szeptemberében sok munka és rengeteg izgalom után megnyitott a vecsési Bálint Ágnes Emlékház. A közönség kíváncsian és szívesen fogadta az új látványosságot, és az érdeklődés azóta is töretlen.
Az Emlékház szeptember 7-én, vasárnap ünnepli 15. születésnapját. Az ünnepi napon 10 és 17 óra között számos ingyenes program várja az érdeklődőket minden korosztály számára.
Ahogy a sikeres olvasási verseny vagy a természetbarát öko-nap is bizonyította, az emlékház mindig a közösségi élmények és a minőségi programok otthona. Most sem lesz másképp: a jubileumi rendezvényen a kis- és nagyolvasók egyaránt megtalálják a maguk számára izgalmas programokat.
A Fogi Gyermekszínház például két meseelőadással is érkezik, mindkettő Bálint Ágnes könyveiből készült: délelőtt az Elvarázsolt egérkisasszony, délután pedig Frakk kalandjai elevenednek meg a terasz-színpadon. Lesz tárlatvezetés is a házban Németh Ágnessel, Bálint Ágnes lányával – annyiban különleges, hogy személyes emlékeket is megoszt majd, kérdezni is lehet tőle, sőt a látogató is velük nosztalgiázhat. Pavella Krisztina gyerekfoglalkozást tart majd, amelyen Bálint Ágnes kedves dalait, valamint a sorozatok ismert főcímdalait is énekelhetik vele a gyerekek.
No, és a tortázás! El ne felejtsük, lesz közös tortavágás, hiszen egy születésnap nem lehet meg torta nélkül. Nem marad el a kisvonatozás sem, a gyerekek kedvenc programja. És persze lesz még sok minden más.
Ünnepeljük meg együtt ezt a kerek évfordulót!
Németh Ágnes












