Április közepén kezdődik az idei évre tervezett útfelújítási program. Az első ütem részeként összesen több mint 5700 négyzetméternyi útszakasz újul meg a városban.

Az önkormányzat idei tervei között is kiemelt helyen szerepel az út- és járdahálózat fejlesztése. A munkákat ütemezetten végzik, első körben a Bertalan utcát, valamint a József utca és a Jókai utca egy-egy szakaszát fejlesztik. A felújítást megelőzően az érintett útszakaszokon sor kerül a vízvezetékek felújítására is, a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt. szakemberei cserélik az elöregedett ivóvíz-gerincvezetéket és a lakossági bekötővezetékeket.

A Bertalan utca teljes hosszában megújul – tudtuk meg –, a pályaszerkezet cseréjén és újraaszfaltozásán kívül a gépkocsibeállókat is felújítják, valamint új járda épül az utca mindkét oldalán viacolor burkolattal.

A József utcában a Fő út és a Jókai utca közötti szakasz újul meg. A munkálatok során 294 folyóméteren cserélik a teljes pályaszerkezetet.

A Jókai utcában az Iskola utca és József utca közötti 471 méter hosszú szakaszon útburkolat-felújítást végeznek.

A felsorolt kivitelezési munkák július elejére készülhetnek el, a megvalósításához szükséges anyagi fedezetet teljes egészében az önkormányzat biztosítja a város költségvetéséből.

Az érintett utcák lakóit a kivitelező értesíti az útépítés menetéről és a várható forgalmi változásokról. A munkaterületek közelében fokozott figyelemmel, óvatosan közlekedjen

 Varga Norbert