Márciusban rendezték a 68. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyt, melyre Szűcs Szabina hosszú kihagyás után tért vissza, mégpedig nem is akárhogyan.
A Vecsési Bokszklub legeredményesebb versenyzője négy mérkőzést vívott az 57 kilogrammosok között Debrecenben, melyek közül hármat megnyert, és csak a döntőben szenvedett szoros vereséget, ami így a tavalyi évhez hasonlóan ismét ezüstérmet jelentett a sokszoros magyar bajnoknak.
Európa egyik legnagyobb múltú és legkomolyabb presztízsű viadalán összesen 11 ország 125 bokszolója lépett ringbe, és a vállsérüléséből visszatérő Szűcs az első versenynapon a felnőtt magyar bajnoki címvédő Dobos Rebeka ellen kezdett.
A vecsési klasszis a hazai szövetség holnapjának elmondta, Dobossal sajnos a decemberi felnőtt ob-n még nem tudott megmérkőzni, mert a válla még nem volt stabil. Idén az első versenyen pótolták ezt, és egyhangú pontozással sikerült győznie ellene.
A negyeddöntőben a svájci Ana Marija Milisic következett, aki az első versenynapon egy nagyon jó mongol ökölvívót győzött le, így nem lehetett őt félvállról venni. Szabina ezen a mérkőzésen már sokkal felszabadultabban tudott bokszolni és győzni.
A döntőbejutásért a tokiói olimpikon és ifi Vb-ezüstérmes horvát Nikolina Csacsics várt rá, akivel már többször találkoztak, de valahogy még sosem kesztyűztek, eddig elkerülték egymást. Szerencsére ez a mérkőzés is jól sikerült, és Szűcs a horvát versenyző legyőzésével ismét ott volt a döntőben, ahol egy fordított alapállású lengyel versenyző, Julia Szeremeta várt rá, aki ellen a vecsési bokszoló immár negyedik alkalommal lépett ringbe.
A beszámolók szerint Szabina taktikusan próbált bokszolni, mindketten hasonló stílusban vívták a döntőt. Végül Szeremeta nyerte meg a kiélezett finálét, ugyanakkor Szabina a sérülését követően sikeresen tért vissza, ezüstérmet szerzett, és remek előjelekkel várhatja a következő kvalifikációs tornát.
„Hosszú kényszerpihenő után volt ez a megmérettetés, ahol végre kipróbálhattam magam. A Bocskai hazánk legnívósabb tornája, idén is számos országból érkeztek versenyzők, és szerencsére mind a négy napra jutott számomra ellenfél, olyan sokan voltunk a súlyban”
– összegzett a verseny után a szövetség honlapján.
A döntőt is jónak érezte, nem volt fáradt és a műtött válla is remekül viselte a négynapos sorozatterhelést. A döntőben ugyan 3:2-re alulmaradt, de jó érzés volt, hogy a külföldi pontozók őt látták jobbnak.
„Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, jól sikerült a visszatérésem a ringbe. Nagyon hiányzott már a versenyzés, és remek érzés volt, hogy annyira sokan szurkoltak, illetve gratuláltak nekem a Bocskai emlékverseny alatt. Két napja Tatán edzőtáborozunk, onnan utazunk majd a spanyolországi Boxam tornára. Jelenleg minden erőforrásomat arra áldozom, hogy a következő olimpiai kvalifikációs tornán minél jobban tudjak szerepelni” – nyilatkozta a visszatérő Szűcs Szabina a Bocskai emlékversenyről és a felkészülésről.
A Bocskain még egy vecsési versenyző vett részt, Pap Kata 3:2-es megosztott pontozással maradt alul a lengyel Nikola Prymaczenko ellen egy szoros mérkőzésen, amely csak kicsivel dőlt el a lengyel javára.
Sz. Gy.













