Kábeles emléknap Vecsésen

A vecsési székhelyű Hálózatépítők Segélyező és Hagyományőrző Egyesülete – HSHE – Vecsésen szervezte meg a XXVIII. Hálózatos Vándorszeminárium és Továbbképzést 2024. május 31-étől június 2-áig. A rendezvény egyik fő programja a világon egyedüli működőképes 7A-1 Rotary telefonközpont meglátogatása volt.

A világon az utolsó működőképes 7A-1 telefonközpont gépsora (Postamúzeum, Úri utca)

A rövid hír mögött mennyi kérdés– ki szervezett, mit szervezett, mi a 7A-1 Rotary telefonközpont?

A magyarországi nyilvános távközlési kábelhálózat fejlesztését, üzemeltetését 1887-től 1994-ig szinte kizárólagosan a Posta, később a MATÁV, majd annak utódszervezetei végezték. A kábeles feladatokra saját kivitelező üzemeket alapítottak, amely üzemeket később gazdasági társaságokká, Kft.-vé alakítottak. Az üzemek között legnagyobb létszámú a budapesti Kábelüzem volt, tevékenysége az egész országra kiterjedt.

A MATÁV a 2000-es évek elején leépítette, értékesítette a saját kábel-és hálózatépítő kapacitásait, és a Kábelüzem utódszervezete is – hosszú agóniát követően – felszámolásra került. A szakemberek egy része a piacon már meglévő kábelépítő vállalkozásokat erősítette, mások kábelépítő-tervező cégeket alapítva a piac meghatározó szereplői maradtak.

A Kábelüzem kollektív szellemisége, az egymás szakmai-, emberi támogatásának igénye megmaradt az elbocsátott dolgozókban. Abban az időszakban jelenős technológiai váltás is bekövetkezett a kábelépítő iparágban, előre tört a fényvezető szálas kábelépítés, az előző években még alkalmazott technológiák jelentős része úgy vált az ipartörténet részévé, mint ipartörténeti emlék. Az egymás támogatásának igénye, a közösség iránti igény, az ipartörténeti relikviák tisztelete eredményeként az elbocsátott dolgozók 2007-ben megalapították a Hálózatépítők Segélyező és Hagyományőrző Egyesületét.

48 nyílású beton tömbcsatorna elem

Egyesületünk alapításától folytatja a volt „kábelüzemi” dolgozók, nyugdíjasok és családtagjaik segélyezését, támogatását, aktív dolgozók támogatását információkkal, baráti segítséggel.

A „Telefónia”-val kapcsolatos technológiák, kábelek, átviteli utak hihetetlen változáson mentek át az elmúlt 100 évben. Egyes eszközök, berendezések mára már talán ismeretlenek a mai korosztályok előtt – ezek felkutatása, gyűjtése, bemutatása egyesületünk fontos, vállalt feladata.

A Postás- és Távközlési dolgozók közel hatvan éve találkoznak természetbarát találkozón, túraversenyen. A rendezvény három napján kétszázötvenen–háromszázötvenen veszünk részt az ország minden tájáról. A találkozó és túraverseny túlélte az elmúlt évtizedek változásait, a Posta és Távközlés szétválását, összetartja a résztvevők akarata. Egyesületünk évek óta aktív szerepet vállal a rendezvény szervezésben, ez évben Sátoraljaújhely a LXII. találkozó helyszíne.

Magyar Királyi Távbeszélő Hálózat alépítményi fedlap

Az idén május 31-étől június 2-áig tartó szeminárium története 1990-es évek végére nyúlik vissza, jelképe annak, hogy a munka világában is kialakulnak barátságok. Ebben az időszakban átrendeződött a kábelépítő piac, a változások kezeléséhez segítséget a kollégák jószerint csak maguktól, egymástól várhattak. Megalakult a Hálózatos Vándorszeminárium, mint egy szakmai támogató fórum. A szeminárium főszervezője az idén egyesületünk volt. Vándorszeminárium a Vándor fogadóban. A szeminárium szakmai szempontból legizgalmasabb attrakciója volt a Postamúzeum 7A-1 telefonközpontjának meglátogatása.

Csak egy van belőle a világon, az is Magyarországon

A világon az egyetlen működőképes Rotary rendszerű – forgógépes – telefonközpont a Várban az Úri utcában van. 1928-tól 1985-ig szolgált, kikapcsolásakor 3400 előfizetője volt. A központ ma is működőképes, látogatásunkkor az ott lévő önkéntes munkatársak bekapcsolták. A befoglaló épület felújításakor felmerült a központ áttelepítése. A szakemberek véleménye szerint áttelepítés után lehetetlen a központ működőképességét helyreállítani, reméljük marad a helyén.

2024. június 22-én a Múzeumok éjszakáján a Budapest, Benczúr u. 27. szám alatti Benczúr házban (Posta Művelődési Központ) izgalmas bemutató lesz a Postamúzeum szervezésében – javasolom, látogassák meg.

Sárközi András, HSHE egyesület