A Halmy József Kézilabdacsarnok szomszédságában épült, 2000 négyzetméteres, új közösségi tér mintegy 200 millió forintból, önkormányzati finanszírozásból valósult meg.
A területet három részre tagolták, a legnagyobb részt a mintegy 900 négyzetméteres játszótér foglalja el, emellett található a közel hasonló méretű parkterület és a 135 négyzetméteres szabadtéri fitneszpark. A játszótér központi eleme a mászókával, csúszdákkal, alagúttal felszerelt több tornyos Alba vár. Emellett hintákat, forgóhintát, trambulint, homokozót, libikókát és rugós libikókát is telepítettek. A sérülésektől ütéscsillapító burkolatok, az erős napsugárzástól napvitorla védi a gyerekeket.
Az átadóünnepségen Szlahó Csaba polgármester mondott köszöntőt, majd dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, Szlahó Csaba polgármester, valamint Alattyányi István és Czibolya Zoltán képviselők átvágták a nemzeti színű szalagot.
Ezután a Tündérkert Óvoda Apró Lábak Tánccsoportjának, majd a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola Sudridom Néptánccsoportjának előadása következett.
A gyerekek azonnal birtokba vehették a teret, ahol a különböző játékok és a szabadtéri fitnesz eszközök mellett az idősebb korosztály számára is kialakítottak egy pihenő övezetet.
Forrás: vecses.hu, fotó: Ifj. Kortye Vilmos.













