A Magyar Kultúra Hete programsorozat keretén belül mutatták be a Bálint Ágnes Kulturális Központban az EMP3 Zenekar Más világban című első lemezét.

A triót két duóból „gyúrták össze”, de a három tag közül csak Rózsa György gitáros a profi zenész. Ennél fogva zenéjük alapja a rendkívül színes gitárjáték.

– Két éve egy kollégám hívta fel a figyelmemet arra, hogy dolgozik nálunk egy hölgy, aki hasonló zenei ízléssel rendelkezik, hasonló műfajt képvisel, mint én. Így találtam rá Mülhauser Martinára, akivel civilben mindketten kutatóvonalon dolgozunk – mondta az együttes alakulásáról Lenkefi István.

A vecsési múlttal rendelkező zenész elárulta, Rózsa György, a trió harmadik tagja volt a közös pont, aki mindkettejükkel fellépett korábban. Jelenleg többnyire alkalomszerűen koncerteznek, mint ezúttal Vecsésen is, itt azonban kiegészültek egy ütőssel is.

– A mienk igazi örömzenélés, hogy megmutassuk, miket csinálunk, mindezt csak hobbiból. Ha meg kellene határozni a stílusunkat, úgy mondanám, szövegcentrikus dalok erős gitárfeltéttel. Trióban ritkán lépünk fel, és leginkább a Cseh Tamás előadói vonalát képviseljük a sokszor szarkasztikus, vicces, keserédes dalokkal – mondta Lenkefi az együttes stílusáról.

Ő maga már 15-16 évesen fellépett énekes-gitárosként, azóta kisebb–nagyobb megszakításokkal a zene a fő hobbija.

Elárulta, ha arról kérdeznék őket, mi számít számukra sikernek, mind a hárman mást mondanának erre. A legfontosabb számukra, hogy átmenjen a dalok üzenete. Mivel ismert a stílusuk, így aki elmegy a koncertjükre, tisztában van vele, milyen zenére, milyen dalokra számíthat.

Az album elérhető online

Az EMP3 zenekar 12 dalt tartalmazó Más világban című albuma elérhető az ismert zenei streaming szolgáltatók, a YouTube Music, a Spotify, az Amazon Music kínálatában.

Sz. Gy.