Az Óplébánia közössége a Szent Kereszt templomban 1990-ben köszöntötte először a házaspárokat. Ezt a nagyon szép és nemes gondolatot terjesztette ki az önkormányzat 2000-től a település minden évfordulós házaspárjára. Idén november 25-én volt ez a jeles esemény.

Ismételten a Bálint Ágnes Kulturális Központ aulája és színházterme volt a rendezvény színhelye. A belső tereket az alkalomhoz illő díszbe öltöztették, éppen úgy, mint manapság az esküvői helyszíneket szokták. A protokoll hasonló volt a korábbi évekhez: Füleki Lívia anyakönyvezető, Szlahó Csaba polgármester és Mohainé Jakab Anikó jegyző köszöntötte az ünnepelteket. Dr. Huszka Mihály plébános atya, Heinemann Ildikó evangélikus, Dömötör Norbert református és Téglási Lajos baptista lelkész áldotta meg a párokat, majd megtörtént a polgári fogadalom tétel megerősítése is, a jubilálók oklevelet és virágkosarat kaptak a nevezetes nap emlékére.

Az ünnepélyes aktusok után műsor, vacsora, zene és tánc volt a program, egészen addig, míg az örökifjak bírták.

Nézzük a teljes listát, kik voltak az ünnepeltek 2023-ban.

65 éves, Vaslakodalmukat ünnepelték

März Ferenc és Karalyos Margit, Szieber István és Kauremszki Anna, Skribek István és Takács Mária.

60 éves, Gyémánt-lakodalmukat ünnepelték

Kovács József és Tagscherer Magdolna, Balázs András és Enyedi Irén, Timár Ferenc és Richter Margit, Richter Béla és Gombik Mária.

50 éves, Aranylakodalmukat ünnepelté

Kenedi József és Béki Anna Róza, Erdélyi János és Török Mária Magdolna, Bozsik Gábor és Balázs Éva, Nagy Imre és Hajdú Anna, Kovács József és Králik Terézia, Sztrátyi István és Varga Katalin, Szedresi István és Skribek Anna, Monger József és Markos Éva, Vági Gyula és Szucsák Magdolna, Gyorgyevics Tamás Béla és Szenczy Edit Irén, Séra János és Vajda Ildikó, Zainkó Ferenc és Tóth Rozália Katalin, Csorba János és Geringer Zsuzsanna Borbála, Forgács Sándor és Hreskó Irén Éva, Romhányi János és Hreskó Etelka, Stiaszni Géza és Lantos Magdolna, Vig János és Horváth Rozália, Szabó Antal és Cinke Etelka, Horváth József Lajos és Szabó Rozália, Pfeffer György és Aczél Klára, Fekete Imre és Bartus Anna Mária, Burján Imre György és Nagy Katalin Mária, Vései László és Bányai Erika, Kosztándi Péter és Molnár Mária Erzsébet, Dein József és Siska Katalin, Romhányi István és Galántai Mária, Sipos Zoltán és Fazekas Judit Irén, Balázs Sándor     és Pintér Anikó, Kustra Ferenc József és Elek Mária, Csabai János és Bekker Katalin Terézia, Pum Rezső és Selmeci Ilona Erzsébet, Bánkuti József és Rigler Katalin, Bányász Tibor és Boronyák Zsuzsanna, Hackl József és Dóczi Krisztina, Gyuricska András és Urbán Katalin, Gáspár György és Várnai Terézia, Jeszenszki István és Ma­rion Bescher.

25 éves, Ezüstlakodalmukat ünnepelték

Bencz Roland és Kormos Csilla, Szakács István és Ster Éva Klára, Száraz József Kálmán és Pop Marinela Lucia, Fekete István és Völgyesi Annamária, Káldy György és Tóth Zsuzsanna Judit, Révai Krisztián és Zehetmayer Ágnes, Fülöp József és Ila Zsuzsanna, Szöllösi Gábor Antal és Kenderesi Ildikó, László Zoltán és Fazekas Anikó, Harmat Zoltán és Deák Andrea, Schmidt János és Kári Magdolna Etelka, Petrovics Zoltán és Weszely Anna, Biró Csaba és Lendvai Annamária, Tóth Tibor és Bene Henrietta, Endrődi Kálmán és Böszörményi Katalin, Nagy Ferenc József és Sturman Csilla, Gyulai Albert és Ladányi Mónika, Tóth Sándor és Darázsi Györgyi, Képes László és Abu Shawar Lejla, Németh István és Polyóka Beáta, Übelacker Daniel Walter és Kovács Klára Julianna, Halász Tivadar József és Tálas Ildikó, Tarjányi Gábor és Buzás Annamária, Molnár László és Zsobrák Ildikó, Tuba László és Szabó Mária, Mészáros Gábor és Novikova Olga Nikolajevna, Abonyi Zoltán és Faragó Anita, Csendes Imre és Kaszás Tóth Ágnes, Nagy Krisztián és Kun Marianna, Stiller József György és Oláh Erzsébet, Aszalós Zoltán és Kovács Andrea, Kifut János és Molnár Andrea Gyöngyi, Sedró István és Boda Gizella Mária, Pesti Róbert és Geiger Ildikó, Horváth Rudolf és Hollósy Emília.

VT infó, képek: Csomádi Ferenc, Varga Norbert

 

 

MEGOSZTÁS
Előző cikkGyertyaláng
Következő cikkRóder Imre Városi Könyvtár