A szociális munka napja alkalmából rendezett városi ünnepségen az önkormányzat szociális bizottságának elnöke, Skribekné Komár Ágnes és a város aljegyzője, Halápiné Borbás Ágnes köszöntötte a vecsési szociális ellátórendszer dolgozóit.

A szociális dolgozókat Skribekné Komár Ágnes, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke köszöntötte

Sokszor erőn felül végzik munkájukat a segítségre szoruló elesettekért, kiszolgáltatottakért, gyermekekért, betegekért és idősekért – tömören így foglalható össze, mit is jelent ma szociális munkásnak lenni Magyarországon. Ez az a terület, ahol nem elég, ha valaki „csak” jó szakember, a szaktudás mellett kivételes türelem, áldozatkészség, emberség és empátia is kell ahhoz, hogy ezt a szép, de cseppet sem könnyű hivatást nap, mint nap megfelelően elláthassák. A szociális dolgozók munkájára napjainkban talán nagyobb szükség van, mint eddig bármikor, hiszen kiszámíthatatlan időket élünk és egyre többen kerülnek szorult élethelyzetbe. A híradások sok esetben igyekeznek elfedni a problémákat, az állam pedig egyre kevesebb felelősséget vállal az egyén szociális biztonságért. Ma már ezt elsősorban az egyén, másodsorban a család és harmadsorban az önkormányzat feladata megteremteni. Az állam csak végső soron működik közre.
A munkahely elvesztésével, a betegségekkel, az elszegényedéssel általában nem kérkednek az emberek, ezért a legnehezebb helyzetbe kerülők szinte láthatatlanok maradnak a társadalom számára.

A szociális munka napját világszerte november 12-én ünneplik, ez a dátum Magyarországon 2017 óta munkaszüneti nap az ágazat dolgozói számára. Vecsés Város Önkormányzata évről évre köszönti a város szociális ellátórendszerének dolgozóit, azaz a gondozási központ, a családsegítő, a bölcsődék és a központi konyha munkatársait. Az ünnepséget ezúttal a Vecsési Ipartestület székházában tartották.

– Ők azok, akik hivatásnak tekintik szakmájukat, akik nem teszik le a lantot délután négykor. A szociális munkásnak nem lehet rossz napja, hiszen tőle mindig segítséget kérnek, várnak, és mindezt mosolyogva kell tennie. Ezt a munkát nem lehet lelketlenül csinálni, hiszen elsősorban hozzájuk fordulnak a társadalom azon rétegei, akik a leggyengébbek, akik leginkább segítségre szorulnak.

A segítségre várót nem csak meghallgatni kell, hanem megoldást is kell találni a problémájára. A megoldást pedig nem az intézmények adják, hanem az ott dolgozók. Önök nélkül az intézmények csak bürokratikus ellátórendszerek lennének. Ez is fontos, hiszen ez adja a lehetőséget a segítésre, de önök keltik életre, teszik emberivé a kapcsolatot a segítségre szorulók és a társadalom között – hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében Skribekné Komár Ágnes. A szociális bizottság elnöke hozzátette, manapság egyre több megoldásra váró feladat hárul a szociális szférára. Egyre többen küszködnek gondokkal, amit szűkebb környezetünkben, Vecsésen is tapasztalhatunk.

– Ahogy végignézek a teremben és látom az ismerős arcokat, a vecsési szakembereket, tudom, hogy itt a segítséget kérő emberek nagyon jó kezekben vannak. Köszönjük önöknek ezt a szép munkát, sok-sok erőt kívánok ehhez a nehéz, de gyönyörű hivatáshoz – zárta gondolatait Skribekné.

Az ünnepség keretében négyen vehettek át városi kitüntetést munkájuk elismeréseként. A képviselő-testület Köszönő Oklevelet adományozott Pereginé Vodila Teréziának, a Vecsési Gondozási Központ vezetőjének. Pereginé 2001 áprilisa óta vezeti a gondozási központot, irányítása alatt számos fejlesztés valósult meg az intézményben. Köszönő Oklevelet vehetett át Major János is, aki 1987 decembere óta dolgozik a központi konyhán, jelenleg szállító és gépjárművezetőként látja el feladatait.

Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült Nagy Ildikó, aki több mint harminc éve, 1992 óta dolgozik a központi konyhán konyhai kisegítőként, továbbá Kretz Sándorné beszerzési vezető, aki 1990 óta a központi konyha munkatársa.

Túri Marcell Bartók Béla darabokat adott elő oboán

Az ünnepség záróakkordjaként a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium 10. osztályos tanulója, Túri Marcell adott elő oboán két Bartók Béla darabot. Ezt követően a szociális munkáról szóló kisfilmet vetítettek le, melyből a Vecsés és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálatát és Központ mindennapjaiba is bepillantást nyerhettek a megjelentek.

Szöveg és kép: varga