Két évtizedes hagyomány, hogy december elején Mikulásnak öltözött motorosok gurulnak végig a városon. Az első Motoros Mikulás Felvonulást húsz évvel ezelőtt, 2003-ban szervezte meg a Vecsési Motorosok Baráti Köre Oláh László vezetésével.

Az egyesületet 2003 őszén szerveztük meg, a motorosok részéről nagy volt az érdeklődés, egyből lettünk vagy tizenöten. Közeledtek az ünnepek, ezért vetettük fel, mi lenne, ha csinálnánk egy Mikulás felvonulást. Az első gurulást 8-10 motorral hoztuk össze. Nem számított, hogy kinek milyen motorja van, valaki Babettával jött, más pedig komoly sportmotorral. De éppen ettől lett sokak számára vonzó a megmozdulás, hiszen nem azt néztük, hogy milyen járgánnyal jönnek. Mindig az volt a lényeg, hogy együtt legyünk és jól érezzük magunkat – emlékezett vissza a kezdetekre Oláh László „Csigavezér”. Hozzátette, csodás dolognak tartja, hogy az első felvonulás óta felnőtt egy generáció, akik akkoriban még kamaszként segédmotorral érkeztek, ma már családapák. (Aki nem ismerné, Oláh László nem csak nagy motoros hírében áll Vecsésen, hanem önkormányzati képviselő is.)

Az idei rendezvény de­cember 10-én lesz, az elmúlt évekhez hasonlóan 13 órakor indulnak el a motorosok az Airport Hotel Stációtól – gyülekező 12 órától –, és a felvonulás ezúttal is Gyálon ér véget.

– Ma már mondhatjuk úgy, hogy hagyományosan a Stáció Hoteltől indulunk, hiszen ez lesz a harmadik alkalom, hogy a gyülekező helyszínét biztosítják. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ők a Mikulás felvonulás első támogatói, hiszen nem csak a helyszínt adják, hanem egy kis harapnivalóval, meleg italokkal is várják a motorosokat. Gyáli barátainkkal együtt szeretettel várunk mindenkit, akik kedvet éreznek egy kis de­cemberi motorozásra, és természetesen azokat is, akik csak nézelődni szeretnének.

Oláh László azt is elárulta, akkor is megtartják a felvonulást, ha az idő rosszabbra fordul. Egy kis eső vagy hó nem akadály, természetesen ilyenkor még jobban kell figyelni a balesetmentes közlekedésre.

– Abban biztos vagyok, hogy a kemény mag rosszabb idő esetén is motorra száll. Az eső, a havas eső vagy a hó tulajdonképpen nem jelent akadályt, az ónos eső és a vastag jégpáncél a legnagyobb ellenségünk. Szerencsére a húsz év alatt még nem történt baleset, a felvonulás akár egy vezetéstechnikai tréningnek is beillik, hiszen ilyenkor sok mindenre oda kell figyelni, és rosszabb idő esetén ez hatványozottan igaz. Ezért is nagyon fontos, hogy mindenki betartsa a közlekedés szabályait  – hangsúlyozta a felvonulás szervezője.

A motoros Mikulások idén is a megszokott útvonalon haladnak végig, igaz, ezúttal rendhagyó módon kitérőt is tesznek, és nagyjából 20 perc erejéig ellátogatnak a városi Mindenki Karácsonya rendezvényre is. A menet a Stáció hoteltől indul, majd a Széchenyi u.–Besztercei u.–Damjanich u.–Előd u.-Lőrinci u.–Lincoln út–Fő út-Magyar u.–Eötvös u.–Miklós u. (Piac tér, Mindenki Karácsonya)–Telepi út–Fő út–Iskola u.–Ady Endre u.–Szép u.-Zrínyi u.–Toldy Ferenc u.–Erzsébet tér-Kinizsi u.–Dózsa György út útvonalon halad tovább Gyálra.  A felvonulást ezúttal is rendőrök és polgárőrök biztosítják, amit ezúton is köszönnek a szervezők. A résztvevőket pedig arra kérik, hogy mindig tartsák be a KRESZ szabályait, mert mindenkit hazavárnak. (A felvonulással kapcsolatos további információkért hívja a 06-30/579-5478-as telefonszámot.)

Minden motorost és érdeklődőt szeretettel várnak a Mikulások december 10-én 12 órától az Airport Hotel Stációnál, 13 órától pedig a meghirdetett útvonal mentén.

Szöveg és kép: VN