A Budai Nagy Antal utcai sportlétesítményben zajló fejlesztésekről Czibolya Zoltán, a sportbizottság elnöke számolt be a Williams Televíziónak. A sportvezető elmondta, az őszi beruházások keretében két darab, összesen 200 fő befogadására alkalmas fedett lelátót alakítottak ki a sportcentrumban, továbbá két esővédővel ellátott kispadot is telepítettek a játékosoknak és az edzői stábnak.
A fejlesztés részeként egy új 15 x 35 méter területű koordinációs pálya is épül a létesítményben – derült ki –, melyen az utánpótláscsapatok és a nagy csapat használhat majd az edzések alkalmával. A pálya kialakítása azért is szükség volt, mert így a későbbiekben nem a füves nagypályát terhelik a játékosok a koordinációs gyakorlatok végzése közben.

A fejlesztések összesen közel 50 millió forintba kerülnek, ennek egyharmadát az önkormányzat állja, a költségek fennmaradó kétharmad részét tao-támogatásból pótolják.
– Mindig fontosnak tartottam, ha van mód támogatás bevonásával fejleszteni, akkor éljünk ezzel a lehetőséggel. Ezúton is szeretném megköszönni azoknak a cégeknek a támogatását, akik támogatták a beruházások megvalósítását – mondta Czibolya Zoltán.
VN, Fotó: ifj. Kortye Vilmos













