Tavaly így írtam: „ez a bál nemcsak arról szól, hogy este ünneplőbe vágjuk magunkat, elmegyünk a bálba, eszünk-iszunk, dinom-dánom reggelig. Ennek bizony koreográfiája van, ami sok szervezést, gondos előkészületet és egész napos szorgos és pontos tevékenységet igényel.” Bizony, ez most sem volt másképp, de a hagyományos dramaturgia érvényesült.
Szeptember 30-án nagyon szép idő volt, így teljesülhetett az első programpont. Lovaskocsi ment a lányos házakhoz, a fiúk lovakon vágtattak a vecsési utcákon, mindenhol módos vendéglátás dukált a hajadonok kikéréséhez, aztán a lányok fel a kocsira, és mentek tovább begyűjteni a menyecskéket. Idén nagyobb keletje volt a részvételnek, mert 22 leánykáért mentek a legények. Ezúttal volt több lovaskocsi is, egyiken a zenészek, másikon az összegyűjtött lánykák ültek-álltak, a sokadikon a bírók voltak, akik felügyelték a napi menetrend pontos betartását. Elöl és hátul rendőrautó vigyázta a látványos menet és a közlekedés biztonságát. A szemtanú bizonyosságával állíthatom, hogy szívet melengető pillanatok voltak, ahogyan a ház előtt elporoszkáltak. Persze, motoszkál az emberben a gondolat, hogy mire a 22 lányos házat végigjárják, hát addig a fáradtság jelei mellett más is jelentkezhet tünetként… és hol még az egész nap!
A hagyományos rend szerint délután három óra körül ér az immár teljes csapat a koszorús házhoz. Ez újdonságot hozott a korábbiakhoz képest. A koszorúsház szerepét ezúttal a Tájház töltötte be, és volt díszes szüreti koszorú, ami – a sokféle feldolgozást megkövetelő és sokféle élvezetet kínáló – csodás szőlőfajtákat mutatta be, kertészeti és virágkötészeti mestermű gyanánt. Itt megpihent a nemzeti színekben pompázó díszes kompánia, és a fáradtságot elűzendően lakmároztak egyet. Talán a szomjúkat is oltották…
Persze nemcsak dorbézolásból áll a világ, mert fizetségként el kellett táncolni az erre az alkalomra betanított szüreti táncot, amelyet ezúttal is Hunya-Zehetmayer Adrienn tanított be. És itt bejön a képbe az a csapat, amelyik szintén végigdolgozta a napot. Ez nem más, mint a Brunner Zenekar, ahogyan az már sok éve történik. Váltott helyszínek, folyamatos zene, utána pedig kivilágos-kivirradtig húzni a talpalávalót, hogy ne pihenjenek a táncos lábak. Le a kalappal a zenészek előtt!
De ne siessünk!
A Tájházból a menet az Epresbe ment, ahol már várták őket a családtagok, a barátok és a kíváncsiskodók hada, mert ők is látni akarták a szüreti táncot. Ennek megtörténte után kicsi pihenés következett, felkészülés a bálra.
A helyszín a Grassalkovich iskola zsúfolásig megtelt tornaterme volt, a Brunner zenekar fáradhatatlan muzsikálása mellett. Ismét el lehet mondani, hogy volt még szüreti tánc és sok csínytevés, amit az egész nap árgus szemekkel figyelő bírók – Finta Pál és Bogyó Zsolt – tréfás „büntetésekkel” toroltak meg, így is tovább srófolva a kiváló hangulatot.
Hogy az egész napos fáradozás miatt maradjon erő a szórakozásra, azon a Platz Bisztro, Cegi és csapata segített finom ételekkel és italokkal.
A szervezők hálásan köszönik a csapat hozzáállását, a szülők és a barátok segítését, a tombolához a támogatásokat. Nagyon örülnek annak, hogy mindezek elősegítették azt, hogy a régi idők hangulatát előidéző szüreti mulatságot tarthattak.
Szalontai János, fotók: Pálfy Miklós
